42659

Zselízen folytatódik november 16-án a nagysikerű Felvidéki Páva Gála országos turnésorozat az Ifjú Szivek Táncszínház közreműködésével. Takács András neves néprajzos elismeréssel szól a műsorról. Pozsonyban látta az előadást.

Újra színházi estként jelentkeztek a Felszálott a páva – 2012 Kárpát – medencei vetélkedő Nyugat-szlovákiai magyar elődöntős résztvevői: Csiba Júlia énekes, Hégli Máté, Juhász Bence Zsombor és a Botló testvérpár Enikő és Gergő. Ők öten, az Ifjú Szivek Táncszínházzal társulva alkottak egy egész estét betöltő műsort.
Az előadás nagyon elegáns helyen, Pozsonyban, a Hviezdoslav Színházban majdnem teltház előtt valósult meg.
Jó volt nézni és hallgatni őket, és hallani Jégh Izabella ebben az esetben műsorvezető, est- és közönségszervező, előadást vezető konferáló szövegét. (A gyönyörű környezetet látva villant eszembe: – 1958 tavaszán az Ifjú Szivek Dal- és Táncegyüttes itt, ebben a színházban, ezen a színpadon tartotta ősbemutató előadását, akkor zsúfolt ház előtt, fényes sikert elérve. Nem kerek évforduló, de jól esett rá visszaemlékeznem és tudatosítani, hogy mi, akkori fiatalok, olyan alapokat raktunk le,amely alapokra ma is bátran lehet építeni.)
A mostani bemutatkozás is nagy elismerést vívott ki, a befejező zárókép a Mezőségi sűrűcsárdás és finálé után hosszú percekig tapsolt a közönség.
A műsorszerkesztés nagyon jól átgondolt volt: a Pávás-szereplők egy egy blokját az Együttes tánckarának, illetve zenekarának szereplése erősítette fel, egészítette ki, illetve tette teljesebbé az adott tájegység, az adott náció megjelenítését.
Példdául így jött létre a mátyusföldi blokk a Vág és Garam közi szvitt táncából, a Csiba Júlia Csallóközi dalok szóló énekből, és a Nagysallói muzsikából, de így jött létre az erdélyi blokk is az Ördögfüzesi zenéből, az Ördögfüzesi ritka és fogásolás táncból, a Botló tetvérpár Kalotaszegi párosából, és a három Pávás legény szóló táncaiból.
A Zólyom környéki szlovák táncok, valamint a Narobi táncok és Kaluser román táncszám műsorba iktatásával, kitárulkozott a teljes Kárpát medence.
Az előadók: táncosok, zenészek, táncukkal, muzsikájukkal szinte egymással vetélkedtek: ki tud jobban, szebben, látványosabban táncban, zenében tündökölni a színpadon, sugározta az arcuk. Minden mozdulatukból az igazi átélést érezhette a közönség.
A táncosok villámló figuráit, a zenészek szinte „paganinii” szintű virtuóz cifrázása sem tudta felül múlni. Csiba Júlia pedig ének-blokkjaival magas művészi fokon, a magyar dakultúrának két jelentős tájegységét – Csallóközt és a Csángó vidéket – jelenítette meg.
Szerencsére nem csak egy alkalommal színpadon megszólaltatott műsort láthattunk, a társulat tájoló útra is vállalkozik az előadással. Ma, november 16-án Zselízen adják elő műsorukat, és szívesen fogadják a további megkereséseket is, így remélem még több helyen találkozhatok/találkozhatunk velük.
A Pozsonyban szereplésük a XXVII. Városi Kulturális Napok részeként, november 12-én valósult meg.

Takács András, Felvidék.ma
Fotó: Petrás Amália
{iarelatednews articleid=”42616″}