42739

A komáromi Selye János Gimnázium igazgatósága és tantestülete november 19-20-án nyílt napokat rendezett az alapiskolák 9. osztályos tanulói számára – tájékoztatta portálunkat Fonód Tibor.

Az iskola igazgatóhelyettese elmondta: a másfél órás program első részében az általános iskolákból érkezett érdeklődő végzős diákoknak és szüleiknek bemutatták a gimnázium múltját és jelenét, majd tájékoztatták őket a gimnáziumban folyó oktatásról, az új érettségi vizsgákról, az iskolán kívüli tevékenység különböző formáiról, a tavalyi iskolaév legnagyobb sikereiről, valamint a főiskolai – egyetemi továbbtanulás lehetőségeiről. A második részben a diákok óralátogatásokon vettek részt, a szülők és pedagógusok pedig kötetlen beszélgetés során kaptak választ kérdéseikre, például a kollégiumi elszállásolás lehetőségére.
A nyílt napok nagy sikert arattak, hiszen a két nap alatt nyolc járás negyvenhárom iskolájából összesen száznyolcvanegy diák és száznéhy kísérő (szülő, pedagógus) vett részt a rendezvényen, köztük négy komáromi alapiskola negyvenkilenc tanulója is.
Fonód reméli, a tavaszi felvételi időszakban sokan választják majd közülük a Selye János Gimnáziumot.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
42739b42739d

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41814,41716,40041″}