42706

Faluközösséget összetartó gondolatként jött létre az a kezdeményezés, melynek végeredménye a „Falunkért” című fotókiállítás a Rimaszombati járásbeli Balogtamásiban.

Az ötletadó Benedek László, a Gömöri Fotóklub elnöke, aki még nyáron megszólította a falu fiataljait, hogy fényképezzék le a falut és környékét – legyen az egy háziállat, virág, patak, aratás … Együtt megbeszélték, hogy meglepik az időseket a szép állandó kiállítással a nyugdíjas napon a falu kultúrházában.42706 1
Így nyílt meg november 16-án szombat délután a Falunkért c. fotókiállítás, Balogtamási életéről szóló, a helyi fiatalok által készített, 40 fotóból álló állandó tárlat.
A helyi fiatalok nyugdíjasokat köszöntő műsorát Gyurán Béla, Balogtamási polgármestere ünnepi köszöntője követte.
A kiállítók névsora: Bán Dávid, Boholy Andrea, Boholy Ivett, Gyurán Adrián, Gyurán Flórián, Marek Krisztián, Marek Rudolf, Tóth Adrián, Varga Karolina, Varga Kinga.
A Gömöri Fotóklub A kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári Társulás keretén belül jött létre. Tulajdonképpen egy baráti társaságot kell elképzelni, akik – ha mindenben nem is – egy dologban mindenképp egyetértenek: hiszik és vallják, hogy egy jó fotó maradandó érték.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”29213,26575,8376,8366,42211,38935″}