42615

A vándorkiállítás immáron 35 itthoni és külföldi helyszínt bejárva, nagy sikerrel és hatalmas érdeklődéssel a háta mögött érkezett meg Búcsra, s november 22-ig megtekinthető az alapiskola galériájában.

Búcsra is eljutott a “Nyelvében él a národnostná menšina” című kiállítás. A XIV. Katona Mihály Napok programsorozatának részeként november 8-án este a Katona Mihály Alapiskola és a helyi Via Nova ICS szervezésében került sor a kiállítás megnyitójára az alapiskola galériájában.
Már-már hagyományosan minden évben otthont ad egy-egy kiállításnak is az iskola az ünnepségsorozat keretében. Idén sem történt másképpen, és mivel napjainkban a Pered-ügy kapcsán igencsak nagy az aktualitása a kisebbségi nyelvhasználat témájának, így nem is volt meglepő a kiállítás kiválasztása.

Községben szép számú közönség előtt nyitotta meg a kiállítást Orosz Örs, a kiállítás kurátora, valamint Szalay Zoltán a szlovák kormányhivatal jogi tanácsadója.
A kiállítás, amelynek létrehozásában több jogász és történész is nagy munkát vállalt, a dél-szlovákiai, korábban csehszlovákiai kisebbségi nyelvhasználatot, pontosabban a kétnyelvűség jogi hátterét és annak megvalósulását mutatja be 1918-tól egészen napjainkig.
Orosz Örs részletesen bemutatta a kiállítás anyagát, amely az első Csehszlovák Köztársaság létrejöttétől az egyes történelmi korszakok, politikai rezsimek valamint az éppen aktuális nyelvhasználati törvények rövid leírását is tartalmazza, gazdagon illusztrálva képekkel. A bemutatott anyag része többek között az egykor Búcson használatos haladási irányt jelző tábla, valamint a valamikori hármas út (mai négyes út) útjelző táblái is.
A megnyitó részeként sor került pár videófilm levetítésére is, amellyel a jelenkori kétnyelvűség hiányára hívták fel a figyelmünket. A videókon a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom akcióiba nyerhettünk betekintést, mind a peredi helységnévtábla ügyében, mind pedig a galántai autóbusz-állomás és az ekeli vasútállomás kétnyelvűsítése kapcsán.
Ezt követően Szalay Zoltán jogi szempontból közelítette meg a problémát. Ismertette kisebbségi nyelvhasználati jogainkat, hol mindenhol kérhetünk kétnyelvű dokumentumokat, valamint hogyha jogsértést követnek el ellenünk, kihez fordulhatunk jogi tanácsért.
Biztatott minden jelenlévőt, hogyha az alapvető emberi jogaink közül bármelyiket megsértik, bátran forduljunk segítségért a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának jogsegélyszolgálatához, valamint arra is, hogy éljünk a jogainkkal.
Végül bemutatásra került a kiállítás anyagából készült könyv, amelyet helyben meg is vásárolhattak az érdeklődők.
A megnyitó estet pedig a Verselő Igricek együttes fellépése zárta.
A kiállítást már a hétvége folyamán is sokan megnézték a Katona Mihály Napok révén odalátogatók, de aki még nem látta, november 22-ig megtekintheti az alapiskola galériájában. (Búcsi Via Nova ICS)

Felvidék.ma
42615 142615 242615 342615 4
{iarelatednews articleid=”38347,39435,32390,33080,32677″}