farkas ivan 19

Meggyőződésem, hogy a megyei választások eredményét elemezni kell, a választási kampány tanulságait le lehet, sőt le kell vonnunk.
Ami a képviselőválasztást illeti, az MKP taktikája bejött. Ott, ahol tömbben élünk, nyugodtan megmérkőzhetett egymással az MKP és a Most-Híd, mind Dunaszerdahelyen, mind Komáromban, mind Párkányban csakis magyar ajkú jelölteket választottak meg a polgárok. A végeredmény azonban azt is megmutatta, hogy javaslatunk a többi, magyarok által gyérebben lakott járásban is indokolt volt. Ha a két párt között szoros összefogás lett volna, közösen kampányoltak volna a jelöltek, mint ahogyan azt javasoltuk, sokkal több magyar ajkú képviselő ülhetne a megyei padsorokban. Több magyar ajkú képviselő képviselhetné a Lévai járást, a Rozsnyói járást és a Tőketerebesi járást is. Néhány magyar képviselő minden bizonnyal bejutott volna az Érsekújvári járásból és a Nagymihályi járásból is. Legszembetűnőbb talán a Lévai járás, ahol a számok azt bizonyítják, ha felállt volna az eltervezett magyar közösségi platform (amelyet a Most-Híd felsőbb vezetése hiúsított meg), tarolhattak volna a magyar jelöltek. A legfontosabb információ, ami az eredményt illeti, hogy míg Szlovákia déli 18 járásában az MKP 39 képviselőjelöltje lett sikeres, addig a többi jobboldali párt (közöttük a négy parlamenti párt: Most-Híd, SDKÚ, SaS, NOVA) összesen 16 mandátumot szerzett. Amennyiben a jobboldal komolyan gondolja a Smer-rel a harcot, a Smer jövőbeni legyőzését, ezután nem kerülheti meg országos szinten sem az MKP-t.

Ami az elnökválasztást illeti, Nyitra megyében hat párt, közöttük az MKP és a Most-Híd közös elnökjelöltje, Tomáš Galbavý helytállt az első fordulóban, a szavaztok több mint egyharmadát szerezte meg. Fontos volt tehát, hogy támogatói, a jobboldali pártok a második fordulóra ne fáradjanak el, támogassák őt továbbra is. A déli járások falvaiban a részvétel elérte, néhány esetben túlszárnyalta a 20 – 30 százalékot, amely jóval meghaladja a második fordulóban mért összmegyei részvételt, a 15,5 százalékot. Ehhez viszonyítva délen sokan eljöttek tehát választani magyarok és szlovákok egyaránt – köszönet ezért a választóinknak! – ám nem elegen. Hagyományosan a városok lakosai maradtak el a választási urnáktól.  Valljuk be, mégsem tudtuk mozgósítani eléggé a választópolgárokat a második fordulóra. Sokak számára meglepően, ám semmiképpen sem váratlanul újra előkerült a magyar kártya. Az első forduló után belőhető volt, hogy a magyarokkal való riogatással mozgósítják majd az északi járásokban élő lakosságot. Sikerült nekik, ellenben ez a döbbenetes, uszító taktika nem mozgósította kellőképpen a déli járások lakosságát.

Nemcsak mi, hanem az összes jobboldali párt erőteljesebben mozgósíthatta volna szavazóbázisát a második választási fordulóra. Mivel már társaink között köszönthetjük a Most-Hídat a jobboldali keresztény-konzervatív Európai Néppártban, ez lett volna részükről is az elvárható minimum. Erre mi történt?  Az első fordulós választásokat követő, hétfői közös kampánystábban a Híd képviselőjével közösen kiötlöttük, hogy a mozgósító óriásplakátokon a közös elnökjelölt, Tomáš Galbavý szerepeljen együtt az őt támogató pártok elnökeivel. Berényi Józsefnek semmi gondja sem volt ezzel, nem úgy a Most-Híd elnökének, aki nem vállalta ezt a segítséget. Pedig egy közös, kézfogásos fotó segíthetett volna. A jobboldali, keresztény-konzervatív Európai Néppárt legifjabb tagjának elnöke, pártja tagfelvételének napján ilyen módon utasította el a hat jobboldali párt közös elnökjelöltjének támogatását. Tudatosította-e vajon, hogy ezzel közvetve a szocialista Smer elnökjelöltjének esélyeit erősítette? Valószínű, hogy a támogatás más módját választották, ám kérdéses, hogy ez a támogatás eljutott-e a választók tudatáig.

Az eddigi elnök megválasztásával és az első forduló eredményének tükrében leszögezhető, Nyitra megyében minden marad a régiben, a magyar megyei képviselők ellenében újra létrejön a szlovák nagykoalíció. Sajnos, nyolc év elteltével semmi sem változik meg, ez a konfrontatív felállás további négy évben fogja jellemezni Nyitra-megye politikáját.

Gyakran támadták, támadják a Népi Platformot alkotó pártokat, a jobboldali platform okafogyottá válásáról beszélnek, megszűnését sürgetik, amiért az országos politizáláshoz (amely, valljuk be, vérszegény) hasonlóan képtelen az elvek mentén való politizálásra a megyékben. Pozsony megyén kívül minden más megyében képtelenek voltak a közös fellépésre. Ám ha Besztercebánya megyében a Most-Híd korábban is megtámogatta volna Vladimír Maňkát, első fordulóban vígan megnyerhette volna a választást. Nem volna ma Kotleba-ügy. Az MKP támogatása is kevésnek bizonyult, további pártra lett volna szükség az első fordulóban. A második fordulóra lihegve mögéje felsorakozó jobboldali pártok támogatása késő búbánat lett csupán. A jobboldali pártok mentsége: egy hónapja senki sem gondolt ilyen szélsőséges végkifejletre. Még Marián Kotleba sem. Viszont mementó mindazok számára, akik az eredményen meglepődtek: ne csodálkozzanak az emberek végső elkeseredésén, „protesztszavazásán”. Legközelebb máshol is hasonló eredmény születhet. Amikor a kormányfő Nagyszombatban nemzeti összefogásra szólította fel a szlovák pártokat és a szlovák polgárokat Berényi József ellen, sokan felszisszentek, ezek után vajon miért támogatja az MKP a Smer elnökjelöltjét Besztercebányán és Kassán? A kormányfő messze nem vetette be magát Besztercebányán olyannyira, mint Nagyszombatban. Pedig itt lett volna rá égetőbb szükség. Kassán az eddigitől kevesebb MKP-s megyei képviselő ellenére szakmailag felkészültebb, politikailag tapasztaltabb alelnöke lehet az MKP-nak. Utólag az is kiderült, ha Kassán a jobboldal pozsonyi mintára összefogott volna (jobboldali szlovák pártok együtt az MKP-val és a Most-Híddal), Rudolf Bauer nagy különbséggel megnyerhette volna az elnökválasztást. A választás előtt azonban nem volt ennek semmi jele. Jóval korábban kellett volna ösztönözni a jobboldali elnökjelölt köré csoportosuló szövetség létrehozását. Nem az utolsó két hétben.

Végül, mindebből levonva a tanulságot: láthatóan repedezik a Smer falán a vakolat, Besztercebányán és Pozsonyban egyenesen lehullott. Nem volt ettől távol Kassa és Nyitra sem. Kérdés, mikorra érik be az igyekezet, a Smer alapvető meggyengítése. A következő parlamenti választáson vagy csupán négy év múlva, a következő megyei választáson. A köztársaságielnök-választás, az európai parlamenti választás és a helyi önkormányzati választás mindennek a folyamatnak fontos epizódja, mérföldköve lehet. Legyen is!

Farkas Iván
A szerző az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, Nyitra megye önkormányzati képviselője