42602

Kedvezőnek értékelték a magyar-szlovák viszony fejlődését a külügyi vegyes bizottság társelnökei, Németh Zsolt és Peter Javorčik kedden, november 12-én Budapesten a bizottság ülése utáni sajtótájékoztatón.
A külügyminisztérium parlamenti államtitkára és szlovák hivatali partnere kiemelte a határon átnyúló infrastruktúra-fejlesztésben elért eredményeket. A házigazda Németh Zsolt rámutatott, hogy az elmúlt egy évben a tizenkettőből tizenegy vegyes bizottság ülésezett, emellett külügyminiszteri és kormányfői találkozót is tartottak. “Látványos, amit az elmúlt években a magyar-szlovák viszonyban el tudtunk érni” – mondta.     Példaként kiemelte, hogy Magyarország és Szlovákia idén aláírt egy megállapodást, amelyben 25 határátlépési pontra konkrét fejlesztési célokat fogalmaztak meg a 2014-20-as európai uniós költségvetési tervezési időszakra. “Hiába vagyunk a schengeni egyezmény tagjai, ha állampolgáraink nem tudnak élni az egyezmény előnyeivel” – jegyezte meg az államtitkár. (A schengeni övezethez tartozó országok között nincs határellenőrzés.) Rámutatott: olyan nagy programokban is sikerült megállapodást kötni, mint a komáromi Duna-híd megépítése és a gázvezetékek összeköttetése. Magyarország és Szlovákia között folyamatos a kapcsolattartás, az együttműködés, egyúttal a “kritikai párbeszéd” is, amelyet az őszinteség jellemez – jelentette ki a magyar politikus. Mint elmondta, a találkozón egyetértettek abban, hogy nagy figyelmet kell szentelni a szlovák közigazgatási és oktatási reform “kisebbségbarát” megvalósításának.
Peter Javorčik rámutatott, hogy a határon átnyúló infrastrukturális beruházások fontosak az energiabiztonság, a munkahelyteremtés és a helyi lakosok közötti kapcsolatok szempontjából is.
A találkozón áttekintették a visegrádi együttműködésből fakadó feladatokat is, különösen a visegrádi csoport (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) külkapcsolatait.
A V4-ek elnökségi tisztségét jelenleg Magyarország tölti be, a következő elnök Szlovákia lesz. Mindkét államtitkár megemlítette, hogy a következő hónapokban a két kormány konzultál a folytonosság biztosítása érdekében.
Németh Zsolt úgy fogalmazott, hogy a visegrádi országcsoport közös “külpolitikai hitvallásának” egyik alappillére az Európai Unió keleti partnerség programjának elkötelezett támogatása. “Visegrádi sikerként” értékelhető – mondta -, hogy Ukrajna várhatóan a november végi vilniusi európai tanácsi ülésen társulási megállapodást ír alá az EU-val.
A keleti partnerség az EU 2009-ben indított kezdeményezése, az a célja, hogy szorosabbra fűzze az unió kapcsolatait Ukrajnával, Fehéroroszországgal, Moldovával, Azerbajdzsánnal, Örményországgal és Grúziával.
Németh Zsolt és Peter Javorčik egyaránt szólt arról, hogy országaik szeretnék, ha a nyugat-balkáni államok európai felzárkózása nagy lendületet kaphatna a következő európai tanácsi ülésen. Ezért ösztönözni fogják, hogy a közeljövőben létrejöjjön egy nyugat-balkáni alap, amely tudástranszferrel járulhat hozzá a térség európai uniós közeledéséhez.

mti, Felvidék.ma