43251

A hetek óta a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányáról folyó találgatások nem várt fordulattal értek véget. Nem a holland Rutten, de nem is a brazil Dunga került a válogatott élére, hanem a Győri ETO mestere, Pintér Attila, aki labdarúgó pályafutása végén rövid ideig szerepelt a dunaszerdahelyi DAC színeiben is.

A sokakat bombameglepetésként érő bejelentést a Magyar Labdarúgó Szövetség saját honlapján a következőkkel magyarázza: „a remélt eredményesség elérésére minden külföldi edző hosszabb időt kért a szövetségtől. Ez a jelenlegi helyzetben nem fogadható el, amikor – talán két felkészülési mérkőzést követően – szeptemberben már a 2016-os Eb-kijutás küzdelmeire készen álló csapattal kell rendelkeznie Magyarországnak. Ez önmagában elegendő érv volt a visszakozásra, amire ráerősített, hogy a komoly, felkészült külföldi szakemberek javadalmazási igénye és az MLSZ fizetési hajlandósága között lényeges eltérés van. Így az MLSZ vezetése visszatekintett a magyar szakemberek piacára, ekkor már azzal a gondolattal, hogy a szerződéssel rendelkező edzők között is válogat, és így került a figyelem előterébe a magyar labdarúgásban sikeres játékos- és még sikeresebb edzői karrierrel rendelkező szakember, Pintér Attila” – olvasható az mlsz.hu-n.

Pintér Attila 1966. május 7-én, Salgótarjánban született. 1986 és 1991 között 20 alkalommal szerepelt 43251aa válogatottban és 3 gólt szerzett. Tagja volt az 1984-es ifjúsági Európa-bajnkságot nyert csapatnak, majd 1986-ban az utánpótlás Európa-bajnokság bronzérmes válogatottnak.
1984 és 1989 között a Ferencváros labdarúgója volt. 1990-ben Belgiumba szerződött, a Beerschot csapatához, de még ebben az évben visszatért az FTC-hez, ahol 1991-ig játszott. Ezt követően labdarúgó pályafutása végéig sűrűn váltott klubot. A következő idényben a BVSC játékosa volt, majd szerepelt Dunaszerdahelyen, a DAC színeiben is. Pályafutását a DVTK-ban fejezte be. A magyar élvonalban összesen 224 mérkőzésen lépett pályára és 20 gólt szerzett.
Edzői pályafutását 1994-ben, Baján kezdte játékos-edzőként. 1997 és 1999 között Sárváron, 2000 és 2002 között Celldömölkön, majd a következő idényben Pápán volt edző. 2003-ban az élvonalbeli Matáv Sopron vezetőedzője lett, de idény közben a Ferencvároshoz szerződött. A Fradival bajnokságot és kupát nyert. 2004-ben mégis visszatért Sopronba, ahol szintén kupagyőztes lett a csapattal. 2009-ben a Győri ETO szerződtette vezetőedzőnek. Irányításával a 2009–2010-es szezonban a harmadik helyet szerezte meg a bajnokságban az ETO, ami Európa-liga selejtezős indulást jelentett. A Vasas elleni, 2011. március 5. hazai vereség után azonban távoznia kellett Győrből, ahová egy év múlva visszatért. 2012. március 6-án nevezték ki másodszor is a győri klub élére, a csapattal a tavalyi idényben bajnoki címet nyert. Pintér Attila a magyar labdarúgó válogatott 49. szövetségi kapitánya.

Felvidék.ma