43199b

A gútai Corvin Mátyás Alapiskola diákjának rajza látható a Szlovák posta idei, karácsonyi bélyegén. Korkován Erika alkotását több ezer beküldött rajzból választották ki, de az iskola diákjaként nem ő az egyetlen, aki a Szlovák posta rajzversenyén elismerésben részesült.

“A Szlovák posta – fennállásának húszéves jubileuma és a Karácsonyi posta elnevezésű akció tizenötödik évfordulója alkalmából – még tavaly decemberben hirdetett rajzversenyt, melynek februári eredményhirdetésén három felvidéki magyar diák is az elsők között végzett” – tudtuk meg Csütörtöki Erzsébettől, a gútai Corvin Mátyás Alapiskola igazgatónőjétől. A díjazottak között a gútai iskola két tanulója, Kürti Emese és Rónai Anabella mellett egy dunaszerdahelyi diákot is egy-egy táblagéppel jutalmaztak.
„Már ez a siker is óriási meglepetés volt a számunkra, az pedig, hogy a november 28-án Frivaldnádason (Rajecká Lesná) rendezett jubileumi ünnepségen az említett rajzpályázatra beérkezett alkotások közül iskolánk hatodikos diákjának, Korkován Erikának a rajzát választotta ki a Szlovák Filatéliai Társaság, hogy az a 2013-as karácsonyi bélyeg motívuma legyen, egyszerűen hihetetlen” – tette hozzá az igazgatónő.
A Szlovák posta jubileumi ünnepségen Tomáš Drucker vezérigazgató személyesen gratulált a tehetséges magyar diáklánynak, akinek alkotása nemcsak a november 4-én kiadott karácsonyi bélyegen tekinthető meg. A Corvin Mátyás Alapiskola diákjainak rajzaiból a gútai posta épületében kiállítást is rendeztek.
Az igazgatónőtől azt is megtudtuk, hogy az iskola tehetséges diákjait a városi önkormányzat is köszönti. Az ünnepi rendezvényre a testület idei utolsó, december 16-ai ülését követően kerül sor.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
43199a43199

Felvidék.ma
Fotó: facebook