43380

A V4-et sikeres, példaértékű regionális együttműködésként tartják számon – emelte ki Szilágyiné Bátorfi Edit, a V4 nemzeti koordinátora. Véleménye szerint „a siker titka”, hogy a négy ország – bár sok szempontból egymás versenytársai – képes a közös fellépésre, továbbá az is fontos, hogy megtanulták vitáikat kezelni.
A külügyi tisztviselő, aki abból az alkalomból nyilatkozott az MTI-nek, hogy júliustól egy éven át Magyarország áll a V4 (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) élén, hangsúlyozta: a visegrádi csoport tagjai – a régió érdekeit szem előtt tartva – az Európai Unióban és az integráción kívül is eredményesen tevékenykednek.
Véleménye szerint az elmúlt félévben ez leginkább a biztonságpolitikában és az energiapolitikában tükröződött. Emlékeztetett továbbá arra: az október végén tartott, immár hagyományos V4+Nyugat-Balkán külügyminiszteri találkozón, amelyre meghívták Törökország, Ausztria, valamint a soros EU-elnök Litvánia külügyminiszterét, továbbá az EU bővítési biztosát, világossá vált, hogy az integráció bővítésének sikere terén még sok a teendő. A V4-nek fontos a szomszédos régió, ezért több projekttel járul hozzá e folyamat felgyorsításához.
Szilágyiné Bátorfi Edit megjegyezte: a V4-et azzal is próbálták közelebb hozni az emberekhez, hogy a tíz éve elindított visegrádi egyetemi ösztöndíjprogram résztvevőinek találkozót szerveztek Budapesten.
Hangsúlyozta: sok munka maradt az elnökségi program második félévére is. Míg az energetikában komoly előrelépés történt, a közlekedési kapcsolatok fejlesztésében „éppen csak megindult a munka”.
Hagyományosan tavasszal rendezik meg a V4 és a keleti partnerség országainak külügyminiszteri találkozóját. Ennek az eseménynek mindig nagy jelentősége volt, de az ukrajnai folyamatok miatt a korábbiaknál is nagyobb figyelmet követel – mutatott rá.
A magyar elnökség megszervezi a V4, valamint az északi és balti országok külügyminisztereinek találkozóját is, amelyet Lengyelország kezdeményezett. Tervezik azt is, hogy erősítik a kapcsolatokat más uniós tagállamokkal.
Arra is kitért, hogy a következő félévben miniszterelnöki találkozót és több, oktatási, honvédelmi, közlekedési, kulturális, környezetvédelmi és mezőgazdasági szakminiszteri tanácskozást rendeznek. A második félév fontos eseménye lesz a V4-es parlamenti elnökök tanácskozása, és terveznek találkozókat az üzleti élet képviselőinek is.
Idén Magyarország a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) elnöki tisztét is betöltötte. Erről Szilágyiné Bátorfi Edit elmondta: a két, részben egyidejű elnökség megnehezítette a munkát, de össze tudták kapcsolni a két programot. A V4+Nyugat-Balkán külügyminiszteri találkozóhoz kötődően megtartott KEK külügyminiszteri tanácskozáson érdemi vitát folytattak a jövőre 25 éves szervezet jelenéről és jövőjéről.
Magyarországot jövő júliusban Szlovákia követi a V4 elnöki posztján. Szilágyiné Bátorfi Edit hangsúlyozta: a visegrádi együttműködés fontos értéke a következetesség és a folyamatosság, mivel több olyan ügy van, amelyet egy év alatt nem lehet megoldani. Ilyen például a nyugat-balkáni országok EU-integrációja, a keleti partnerség támogatása, továbbá az energetika és a közlekedés.
Szlovákia már dolgozik saját elnökségi programján, és Magyarország az év elejére várja egyeztetésre az első javaslatokat. Fontos cél, hogy minél gördülékenyebb legyen az elnökség átadása, és ebben a két ország szorosan együttműködik – jegyezte meg a V4 nemzeti koordinátora.

MTI nyomán, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”42093,33176,29694″}