43024

Négy kisebbségi kiadót tart bizonytalanságban továbbra is a kormány, amelyeket mind ez idáig nem értesített arról, hogy számolhatnak-e az idei kisebbségi kultúrára szánt támogatási keretből kért támogatásaikra, avagy sem. Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság ez év májusában hivatalosan is megerősítette a szóban forgó kiadók támogatásainak jogosságát.
Ugyanezt a huzavonát a kormány az idei támogatásokkal kapcsolatban is eljátssza a szóban forgó kisebbségi kiadókkal, veszélybe sodorva ezáltal a működésüket. A négy szóban forgó kisebbségi kiadó, a Madách Posonium, a Lilium Aurum, a Petit Press és a MPhilms kiadók ugyanis 2013 decemberében még mindig nem tudják, számolhatnak-e a 2012-es támogatási program keretében ez évre igényelt támogatásaikkal.
Solymos László, a Most-Híd alelnöke az ügyben a kormányfőhöz, Robert Ficóhoz intézett interpellációt. „Ezek a kiadók hosszú évek óta tevékenykednek a kisebbségi kultúra területén, tevékenységük azonban állami támogatás nélkül nem végezhető. Nemcsak fontos könyvkiadványokat jelentetnek meg, hanem hírlapokat és kulturális folyóiratokat is, amelyek közül némelyik már 55 vagy 65 éve megjelenik. Megszűnésük veszélyt jelentene az egész kisebbségi kultúra számára Szlovákiában” – írta interpellációjában Solymos.
A képviselő arra a kérdésre vár választ a kormányfőtől, hogyan akar a szlovák kormány eleget tenni a szóban forgó kisebbségek kiadók kérelmeinek, amelyek teljes mértékben összhangban vannak a Kormányhivatal projektdöntő bizottságának és az Európai Bizottság döntésével is.
Hodossy Gyula, a Lilium Aurum Kiadó igazgatója portálunknak elmondta, hogy az érintett kiadók még mindig nem kapták meg a 2012-es támogatásaikat sem a Kormányhivataltól. Az ugyanis az európai szabályozásra hivatkozva csupán a támogatás egy részét fizette ki, amellyel nem lépték túl a három évre szóló 200 ezres limitet. A fennmaradó részre kivételt kellett kérni Brüsszeltől, amely végül megengedte, hogy kifizessék azt, mivel a kiadók tevékenysége nem befolyásolja az európai piaci rendet.
Hodossy elmondta továbbá, ebben az évben is csak a limitet meg nem haladó támogatási összeget kapták meg ez idáig, annak ellenére, hogy a bizottsági döntés már létezik, ezt a huzavonát újra végig kell csinálni, és a fennmaradó támogatási részre megint meg kell várni Brüsszel jóváhagyását.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42057,37178″}