Vitéz Nagy János László felvidéki és magyarországi körökben egyaránt ismert fafaragó. Csodálatos fafaragásaival mutatja be történelmünk véres, szívet facsaróan szomorú vagy fájdalmas pillanatait. Életcélja, hogy alkotásain keresztül megismertesse azokat az eseményeket és történéseket, amelyekről csak nagyon keveset, vagy egyáltalán nem hallanak a diákok a történelemórákon, amiről csak suttogva beszélnek az idősek, és amiről hallgatnak a politikusok.
V. Nagy János egy amerikai fogolytáborban született 1945. október 4-én, Passau mellett. Élete első évtizede nem a legnyugodtabb körülmények között zajlott. 1956-ban, miután Móron diáklázadást „szított”, Kanadába szökött családjával. A költözésük menete hosszadalmas volt, fárasztó és félelmetes. Tízéves gyermekként élte át, ahogy nem messze tőlük lelőtték az embereket a szovjet katonák. Kukoricásban, vagonokban bujkáltak, kerítéseken másztak át, azért, hogy otthonra leljenek egy idegen országban. Több mint negyven évig Kanadában Torontóban élt, ahol grafikusként dolgozott.
Élete első faragását édesanyja barátjától kapta. 1972 óta folyamatosan tanulmányozta a művet. Ez az alkotás ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon. Eleinte csak nagyon egyszerű munkákat készített, ahogy mondani szokás: „próbálgatta a szárnyait”. Rengeteg fát elnyűtt, amíg végre sikeresen el tudta készíteni első, majd hogy nem tökéletes alkotását. 2004-ben költözött vissza feleségével Felvidékre. Ekkorra már kialakult benne a fafaragás művészetének szeretete és elsajátította az eszközök használatát. Az itthoni munkálatokba 2006-ban kezdett bele, azóta folyamatosan gyártja a szebbnél szebb domborműveket. Saját elmondása szerint azt volt a legfélelmetesebb elfogadni, hogy fentről irányítják a kezét. Szerinte, aki hisz, annak bele kell törődnie abba, hogy a személye csak egy „alkalmatosság” egy nagyobb tervhez. Akkor eszmélt rá erre a tényre, amikor tizennégy órán keresztül folyamatosan dolgozott és nem vétett egyetlen hibát sem. Azóta is ebben hisz és bízik. Ez ad neki erőt ahhoz, hogy minden nap újra és újra lemenjen a műhelybe, és órákon keresztül dolgozzon.
Az első kiállítására Ógyallán került sor. A Feszty körkép leghíresebb részletét készítette el és állította ki. A pozitív visszajelzéseket látva és hallva még nagyobb lendülettel folytatta, amit elkezdett. Lassan negyven körül jár a kiállítások száma és folyamatosan érkeznek újabb és újabb felkérések.
V. Nagy János szerint nem az az igazi elismerés számára, ha azt mondják a faragásaira, hogy „nagyon szép, vagy nagyon jó”. Neki az a dicséret, amikor megáll előtte egy idősödő ember, vagy egy élete hajnalán levő fiatal és belemerül a látottakba. Amikor a néző szinte ott van a csatatéren, vagy a deportáltak között. Amikor könny fakad a szeméből az idős veteránnak a Don-kanyar láttán. Amikor megköszöni neki egy távoli idegen, hogy tudat alatt is, de megalkotta az ő nagybátyját. Őt ez tölti el örömmel és büszkeséggel.
A legutóbbi kiállítása november 18-án, Gútán nyílt „Fába vésett történelem” címmel. Elmondása szerint a kiállítása felnőttek számára nosztalgia, a fiatalok részére viszont okulás.
Célja, hogy a gyerekek megismerjék az igazi történelmet, a hiteles tényeket, a vérrel áztatott részeket is. Mindenekelőtt a gyerekek felé fordul, főleg őket szeretné okítani. Nagyon sok felvidéki iskola meglátogatta már a tárlatot „történelem óra” címmel. Ez pedig nagyon szép és hasznos dolog. Az elkövetkező időben még több kiállítást tervez, minden bizonnyal egy felvidéki magyar gimnáziumban is.
Amikor megkérdeztem, mi a kedvenc témája a történelemben, csak elmosolyodott és azt mondta, hogy egyértelműen a Honfoglalás. Nagyon szeretné megalkotni László Gyula: Ötven rajz a honfoglalásról rajzsorozatát. Fontosnak tartja, hogy ez még bekerüljön a gyűjteményébe, bár ez egyelőre még a „jövő zenéje”. Az elkövetkezendő időkben az első világháború fájdalmait fogja megfaragni négy képben.
Őszintén, szívből remélem, hogy V. Nagy János (vagy, ahogy én hívom, Jani bá) még nagyon sokáig velünk tud maradni. Szeretném, hogy a jövő nemzedéke, az apró csemeték, akik még csak totyognak, ők is megismernék az alkotásait és mesterségét.
Kívánom, hogy mindenki, aki a műveit nézegeti, megtalálja majd benne azt, ami számára a legfájdalmasabb, a legszomorúbb vagy a legtanulságosabb. Végső soron pedig szeretném, ha ez a csodálatos ember és hazafi példaként szolgálna mindenki számára, hisz ő már levizsgázott kitartásból, hazaszeretetből, bölcsessége pedig határtalan.
Aki teheti keresse fel ógyallai műterem-otthonában.
Cséplő Cintia, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42721″}
