43367

Ivan Gašparovič a sita hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, nincsenek további politikai ambíciói, elnöki mandátumának lejárta után visszavonul. A politika ugyanakkor – mint mondta – továbbra sem lesz közömbös a számára.
„Az első napokat, hónapokat pihenéssel töltöm és annak tudatosításával, hogy az elnöki tisztséggel járó terhek már nem az én vállamat nyomják. Több időt szentelek majd a környezetemre: a családomra és magamra. Hogy a pihenés meddig tart majd, most még nem tudom, további politikai ambícióim azonban nincsenek. Természetesen a jövőben sem maradnak számomra közömbösek a közélettel, Szlovákiával kapcsolatos kérdések” – fogalmazott a szlovák államfő a sitának.
Gašparovič újságírói kérdésre azt sem zárta ki, hogy nyugdíjas éveiben az írásnak szentelné az idejét. Mint mondta, számos mondanivalója van a rendszerváltás utáni időszakról, különösen arról az időről, amikor ő volt a Cseh-Szlovák Szövetségi Köztársaság főügyésze. Visszaemlékezéseiben olyan eseményekről is szót ejtene, melyek egyesekre még ma is árnyékot vetnének – tette hozzá.
Mint ismert, Gašparovič elnöki mandátuma jövő júniusban jár le. A köztársaságielnök-választások első fordulójának időpontját március 15-ére írták ki. A leköszönő elnök a Smer jelöltjét, Robert Fico miniszterelnököt támogatja a választásokon. Gašparovič ezt a döntését már akkor meghozta, mielőtt hivatalossá vált volna a kormánypárti jelölt.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43341,43295,43168″}