43317

Bár a hivatalos köztársaságielnök-választási kampány elkezdéséig néhány hét még hátra van, a piszkos praktikák már most elkezdődtek. December 15-én a szlovák közszolgálati rádió Ünnepi szó c. műsorában a műsorvezető kérdéseire Ján Chryzostom Korec püspök válaszolt. A műsort a szlovák televízió az egyház jeles képviselőinek üzeneteiként harangozta be a Cirill és Metód emlékének szentelt év befejeződése alkalmából.
Annál is inkább meglepő, hogy a műsor mintegy 5 percében a jövő évi köztársaságielnök-választásról volt szó, amely során Korec bíboros egyebek mellett közvetve a jelöltekkel kapcsolatban is állást foglalt. Mindeközben nem ragadt le csupán annál a megállapításnál, hogy az államfőnek „egyesítenie kell egész Szlovákiát”, elsősorban a kormányt és a parlamentet.
„Tizenegy jelölt van, de amint a nyomtatott sajtó írja, hamarosan nyilvános lesz a 12. jelölt neve is, akinek állítólag nagyon jelentős a támogatottsága, és sok olyan képessége van, amelyeket a jövendő köztársasági elnök szempontjából szükségesnek ítélnek meg” – állapította meg a nyugalmazott nyitrai püspök a műsor során. Mindeközben három nappal azelőtt nyilatkozott így, hogy Robert Fico kormányfő (Smer-SD) bejelentette volna indulását az államfőválasztáson. Érdekes, hogy Korec bíboros beszédének több része is hasonlít a baloldal vezérének ama kijelentéséhez, amelyben a jelöltségét bejelentette. Mindketten a cirilli-metódi hagyományokat emlegetik, valamint a nemzet és a nemzeti érzelem összekapcsolásának szükségességét.
„Ha össze kellene foglalnom, miben kellene az eljövendő államfőnek kitűnnie, akkor azt kell mondanom, hogy Szlovákiának olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki szereti a nemzetét, és aki összeköt. Büszkének kellene lennie a szlovák nemzetre, annak hagyományaira és a cirilli-metódi hagyományokra is” – jelentette ki Korec bíboros.
A Szlovákiai Püspöki Konferencia szóvivője, Jozef Kováčik nem kívánt állást foglalni a bíboros kijelentéseihez. Amint az Aktualne.sk-nak elmondta, csupán a püspöki konferencia tevékenységével kapcsolatban foglal állást. De a hallgatást választotta a közszolgálati televízió is, amely a feltett kérdésekre nem válaszolt.
A Felmérések (Prieskumy) ügynökség politológusa Pavol Marchevský szerint azonban mindenképpen megkérdőjelezhető, hogy szükség volt-e éppen ebben a műsorban, amelyben a hittérítőkre emlékeztek, a köztársaságielnök-választási témával előhozakodni. „Szerencsétlennek tartom. Nem is annyira Korec bíboros részéről, akinek joga van a saját véleményre, mint inkább a műsorvezető részéről. A műsor így eléggé felületesnek hat” – állapította meg Marchevský.
Komoly kifogásai vannak a dologgal kapcsolatban Jozef Viskupičnak (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek), a parlament kultúráért és médiáért felelős bizottsága alelnökének. „Ebben a műsorban mintegy öt percig, mint egy útmutatóként azzal foglalkoztak, kit kellene választaniuk a polgároknak, illetve kit nem. Elég szerencsétlennek tartom ezt, mivel sokan egy olyan konkrét jelöltre való választás útmutatójaként foghatják fel ezt, aki akkor még be se jelentette az indulását a választáson” – jelentette ki Viskupič.

Aktualne.sk nyomán dé
{iarelatednews articleid=”43274,43253,43254,43239″}