43033

Pozsony megye újonnan megválasztott megyeelnöke, Pavol Frešo (SDKÚ-DS) december 5-én letette az ünnepélyes esküt. A megyei önkormányzat alakuló ülésén a 44 megválasztott megyei képviselőből 43 képviselővel együtt ígéretet tett, hogy kötelességeit rendben teljesíti, védelmezni fogja a megye érdekeit, és tisztsége ellátása során betartja az alkotmányt és a törvényt, és legjobb lelkiismerete szerint érvényesíti azokat.
„Ettől a pillanatról kezdve már nem a pártokról van szó, nem arról, ki kit választott, vagy hogy egyáltalán ki vett részt a választásokon. Pozsony megye összes 613 ezer lakóját képviseljük, az ő világlátásuk szerint kell cselekednünk” – jelentette ki Frešo az eskütétel után. Mint elmondta, bízik benne, hogy az elkövetkező négy év „a megye történelmében a legsikeresebb lesz”.
Frešo beszélt arról is, hogy az elkövetkező időszakban tervezi az integrált tömegközlekedés befejezését, meg akarja menteni a nyolcéves gimnáziumot és meg kívánja oldani a malackai kórház ügyét. A megyeelnök szerint fontos lenne a megyék hatásköreinek megerősítése is. „Vannak dolgok, amelyeket az állam végez, de ugyanúgy a megyei önkormányzat is foglalkozik velük, méghozzá jobban. Nem kellene mindkettőjüknek egyszerre foglalkozniuk ezzel, inkább takarékoskodni kellene” – hangsúlyozta.
A megye képviselőinek mintegy 80 százaléka jobboldali képviselő. A kormányzó Smer-SD-nek a Pozsony megyei parlamentben csak egyetlen képviselője van. Frešo egyelőre az alelnökök személyéről még nem kívánt nyilatkozni. Bekerültek a megyei önkormányzatba a jelenlegi alelnökök Németh Gabriella, Ivo Nesrovnal és Martin Berta is, mindhárman az SDKÚ-DS, KDH, MOST-HÍD, SaS, MKP, OKS és Zöldek Pártja koalíció színeiben jutottak be a megyei parlamentbe.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

Alakuló ülés 1Pavol Frešo megyeelnökAlakuló ülés 2Pomichal Richárd MKP megyei képviselőSchwartz Zsuzsa MKP megyei képvisleő

{iarelatednews articleid=”42728,42548,42496″}