43209

Részt vett a szlovák ügyészség által elrendelt pszichiátriai vizsgálaton Malina Hedvig, de nem kellett válaszolnia az ügyével kapcsolatos kérdésekre.

Malina Hedviget – akit állítása szerint 2006-ban Nyitrán két férfi azért vert meg, mert magyarul beszélt az utcán – sokadik alkalommal idézték be pszichiátriai kivizsgálásra az ellene hamis tanúzás vádjával eljárást folytató ügyészség kérése alapján, de a vizsgálat sem most, sem korábban nem hozott érdemi eredményt.
Roman Kvasnica szerint a hétfői vizsgálaton védence kész volt válaszolni a pszichiáter kérdéseire, de miután Malina Hedvig az orvosnak megerősítette, továbbra is attól tart, hogy a kérdések felzaklathatják, a pszichiáter közölte, nem kell azokra válaszolnia – tájékoztatta az MTI-t Roman Kvasnica, a nő jogi képviselője hétfőn, december 16-án.
Malina Hedvig ügyvédje elkísérte védencét a kivizsgálásra, ám azon nem vett részt, mert – mint mondta – a vizsgálatot folytató orvos közölte vele, hogy jelenlétével megsértené az orvosi titoktartás szabályait.
“Nem sokkal azután, hogy távoztam, kijött Hedvig és azt mondta: az orvosok, kérése ellenére sem hajlandóak elvégezni a kivizsgálást, mert azon az állásponton vannak, hogy amennyiben veszélyeztetve érzi magát, akkor arra nem keríthetnek sort” – mondta Roman Kvasnica.
Kvasnica kifejtette: védence azért érezhette magát veszélyeztetve, mivel a hétfői kivizsgáláson ugyanazok a szakértők voltak jelen, akik korábban kórházi megfigyelésére tettek javaslatot. Megjegyezte: furcsának találja, hogy azok, akik korábban nyomást gyakoroltak védencére, most arra hivatkozva nem akarják kivizsgálni Hedviget, hogy nyomás alatt van.
A nő ügyvédje szerint a szakértők mostani döntése azt jelenti, hogy védencét a továbbiakban már nem idézik be újabb pszichiátriai kivizsgálásra. Ezt a fejleményt Roman Kvasnica “nagyon pozitív” fejleménynek értékelte, s úgy vélte, annak hátterében nem a szakértők szakmai véleményének megváltozása állhat, hanem az, hogy az elmúlt hónapokban több külföldi orvosi szaktekintély is bírálta a védencével szembeni eljárást. Egyebek mellett azt bírálták, hogy korábban kilátásba helyezték, kórházi megfigyelésnek vetik alá, ami azzal járt volna, hogy a fiatalasszonyt több napra elszakítják a gyermekeitől.

A pszichiátriai vizsgálat elvégzését még tavaly kezdeményezte a Malina Hedvig ellen hamis tanúzás vádjával már 2007 óta eljárást folytató szlovák főügyészség, arra hivatkozva, hogy felderítse, milyen elmeállapotban volt a nő az őt ért támadás, illetve az azt követő kihallgatások idején. Ügyvédje szerint ezt a szakvéleményt a korábbi vizsgálatok, valamint tanúvallomások alapján is elkészíthetik a szakértők, így nem lesz szükség további vizsgálatokra.
Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte, vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kaliňák belügyminiszter később nyilvánosan megvádolták őt azzal, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt elmondta, s ezért 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene.
2012 februárjában a szlovák kormány nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt. Pozsony elismerte, a panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket keltenek azzal kapcsolatban, hogy sérülhettek a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai. Ugyanakkor a Malina Hedviggel szembeni eljárás máig nem zárult le, az ügyészség ennek keretében indítványozta korábban az elmeorvosi vizsgálatot.
{iarelatednews articleid=”42478,41651,39341,39216,31425″}