43148a

Ahogyan azt a sajtó korábban megszellőztette, Lucia Žitňanská, korábbi igazságügyi miniszter két másik képviselőtársával, Beblavýval és Vášáryovával kilépett az SDKÚ-DS frakciójából. Ugyanezen a napon jelentette be Vladimír Mečiar az általa alapított ĽS-HZDS-ből való távozását. Indoklása szerint a jelenlegi vezetés a csőd felé viszi a valós politikai súlyát elvesztő tömörülést. Valahogy nem fáj érte a szívünk.

Vladimír Mečiart háromszor választották meg Szlovákia miniszterelnökévé, először 1990-ben még a rendszerváltó Nyilvánosság az Erőszak Ellen politikai mozgalom színeiben, majd 1992-ben és 1994-ben már az általa alapított Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom autoriter vezéreként. Miniszterelnöksége idején a demokratikus jogok háttérbe szorítása volt a jellemző, és Szlovákia külföldi megítélése megromlott. Ennek ellenére az 1998-as és a 2002-es parlamenti választásokat is megnyerte, igaz, kormányt egyik alkalommal sem tudott alakítani. Előbb az akkori kormánykoalíció által támogatott Rudolf Schusterrel, majd egykori leghűségesebb társával, Ivan Gašparoviccsal szemben is alulmaradt a szlovákiai köztársasági elnökválasztáson. 2010-ben aztán ettől is nagyobb pofont kapott, a választásokon pártja csupán 4,4 százalékot szerzett, így nem jutottak be a parlamentbe. A legutóbbi választáson már az egy százalékot sem érte el a ĽS-HZDS. Nem volt tehát meglepő, amikor 2012. április 26-án Mečiar bejelentette, lemond a pártelnökségről. Ez év szeptemberéig nem töltötték be az elnöki tisztséget. Ekkor a párt közgyűlése úgy határozott, megszünteti az összes eddigi vezetői tisztséget, beleértve az országos elnökét is. “Mečiarnak az államért tett érdemei vitathatatlanok, de a párt ennek az árnyékában élt. Ennek vége, meg kell tanulnunk élni nélküle” – nyilatkozta akkor Sergej Kozlík, a párt európai parlamenti képviselője. Jelenleg a párt nyolc megyei elnöke vezeti a ĽS-HZDS-t.

Hárman távoznak az SDKÚ-DS frakciójából
Ahogyan arra számítani lehetett, Lucia Žitňanská frakcióvezető, Miroslav Beblavý és Magdaléna Vášáryová parlamenti képviselők az SDKÚ-DS december 12-ei elnökségi ülésén bejelentették, hogy távoznak az SDKÚ-DS-ból. A jobboldali párt tizenegy fős parlamenti frakciója így nyolc főre csökken.
További részletek: portálunkon ITT>>>.

tasr, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43137,41500,39562,33658″}