43216

A Lili bárónő c. operett előadásáról a bemutató után a nézők is véleményt mondtak. A Komáromi Jókai Színház 19. színházi lábjegyzetében nyilatkozotak. „Ezek a dallamok mind nagyon fülbemászóak, nagyon szeretem őket” – mondta egy néző.
Egy másik vélemény: „Épp az operett az a műfaj, amelyik nem tartozik a kedvenceim közé, de ez az előadás nagyon tetszett, a végén egészen szilveszteri volt a hangulat, és az élő zene nagyon jó volt és a vendégművészek szintén.”
Bardon Ivett „Lili bárónő” szerepében elmondta, hogy azt mutatta meg a Jókai Színház, hogy operettet is tud játszani. A színészek, kiegészülve a két vendéggel zseniálisan énekelnek és táncolnak és jó humorral dolgoznak.
Tar Renáta „Clarisse” szerepében úgy nyilatkozott: „Nagyon szerettük, ahogy összeáll az egész. Nagyon izgultunk a premier előtt. Azért jó az operett, mert legjobban hasonlít a meséhez. Hozzám nagyon közel áll ez a műfaj, Édesanyám és Nagyanyám is nagyon szeretik az operettet és tulajdonképpen én is ezen nőttem fel.”
Méhes László főrendező elmondta: „Örülök, hogy ekkora siker volt, annak ellenére, amitől féltem, hogy a média által hogyan rongálódott a közönség, hogy mit okoztak a venezuelai és mexikói sorozatok, ahol előre eldöntött tény, ki a gonosz és ki a jó. Ebben a darabban pedig egy történet játszódik úgy, ahogy az életben is, valódi hús-vér emberekkel.
„Nagyon tetszett, szeretem a Jókai Színház színművészeit. Szórakozni, kikapcsolódni jöttem, és ezt most megkaptam és jól érzem magam” – mondta egy néző. S ezt egy másik színházrajongó is megerősítette: „Nagyon tetszik, kellemesen meglepődtem.”
Bardon Ivett hozzátette: „olyan két és fél órát látnak a nézők, amiben azt gondolom, hogy bele tudták magukat élni és átélni azokat a problémákat, amik mindannyiunk életében ott vannak. És egy kicsit elgondolkodtató, hogyan tudjuk megkeverni a szálakat, és a végén mindig kiderül az igazság. Fizikailag kimerítő, de egy színésznek mindig oda kell figyelnie a fizikumára.”
Kátai István „Illésházy László” szerepében úgy véli a premier egy fergeteges kezdet volt. „A közönség figyelt, figyelte a történetet, mi történik a színpadon. Fizikailag eléggé igényes, hát időben le kell feküdnie az embernek” – mondja Kátai.
Görözdi Szilárd hangosító elmondta: a Lili bárónő alatt van egy 5 tagú zenekar az árokban. Egy alap dobszer, egy hegedű, zongora és egy más hangszerek. Sikerült egy komplett hangzást létrehozni. A színházi hangrendet is úgy alakítottuk, hogy az jó legyen.
Tar Renáta megjegyezte amikor az első zenekari próbák voltak és meghallották azokat a szép dallamokat, amit addig csak zongora kísért, görcsbe szorult a gyomruk, hogy ez komoly és itt valami csoda van készülőben.
És a csoda eljött. „Nagyszerű előadás, én Magyarországról jöttem, már 12 éve ide járok és nagyon jó érzés itt lenni” – nyilatkozta egy néző. Majd egy másik: „Nagyon szeretek színházba járni, 4-5 éve van bérletem, nagyon tetszenek az olyan darabok, főleg amik elgondolkodtatók, és az embert jó kedvre derítik. Főleg, ha a színészek úgy tudják a darabot játszani, hogy úgy érezzük, hogy valóban átélik a darabot.”

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42859,42489,42158″}