43077

A lévai magyar szervezetek közösen valósították meg december 7-én a „Nincs helye a lemondásnak” elnevezésű jótékonysági hangversenyt. A koncertet az Esterházy János emléktábla javára rendezték meg.

Kassai Gyula, lévai református lelkész, az egyik főszervező portálunknak elmondta, mintegy másfél éve kezdték az adománygyűjtést téglajegyek formában. A leendő emléktáblát a budapesti Szathmáry Péter készíti el. A lévai magyar szervezetek közösen választották ki az alkotás helyét. Ez alapján a Czeglédy Péter Református Gimnázium falán lesz elhelyezve a tábla. „A gyűjtésbe a helyi magyarok mellett környékbeliek, sőt határon túliak is bekapcsolódtak” – kezdte a tájékoztatást Kassai Gyula.
Az adománygyűjtés a szombati adventi hangversenyen zárult le. Az emléktábla ünnepélyes leleplezése a tervek szerint 2014. június 4-én lesz.
„A gimnázium falán méltó helyre kerül az emlékmű. Hiszen itt találkozhat a fiatalság Esterházy szellemi hagyatékával. Nemcsak a jelen adventjében élünk, hanem a jövő adventjében is. Tehát várakozunk. Ami azt jelenti, hogy Esterházyt a mai napig nem rehabilitálták, ezt csak a jövőben várható.
Amíg személyét nem rehabilitálják, ez lényegében a felvidéki magyarság sorsát is meghatározza. Mi azért küzdünk és harcolunk, hogy ez mihamarább megtörténjen. Az adventben várjuk az Úrjézust eljövetelét, kiteljesedik a várakozásunk. Ugyanúgy bízok abban, hogy rehabilitálják és így a magyarság méltó körülmények között tud élni a felvidéken” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére a lelkész.
A szükséges pénzösszeg mintegy fele gyűlt össze eddig, a hiányzó részt a Reviczky Társulás és a Lévai Református Egyházközség közösen megtéríti. Esterházy megosztó személyiségével kapcsolatban Kassai megjegyezte: „Az emléktábla miatt nem érheti atrocitás a lévai magyarságot. Ezt biztosan ki merem jelenteni, mert az összetartozással, személyének hiteles képviseletével meg tudjuk védeni a támadásokkal szemben.
A jótékonysági koncert fővédnöke Csáky Pál volt.
Az eseményen megjelent Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Szunai Miklós, a tanács főtitkára, Géresi Róbert, református püspökhelyettes. Továbbá jelen volt az állampolgárságától megfosztott Dolník Erzsébet, Fehér István valamint Gubík László is.
„Esterházy János a maga sorsával, életével és megpróbáltatásával szolgálta a felvidéki magyarságot. Esterházy János sorsa és az itteni magyarság sorsa egy és ugyanaz” – kezdte a köszöntését a főszervező lelkész. A koncerten felléptek a lévai egyházi gyülekezetek magyar énekarai.
A Czeglédy Péter Református Gimnázium énekara, valamint a Juhász Gyula Alapiskola diákja is szerepeltek a rendezvényen. A református templomban tartotta első fellépését az idén tavasszal megalakult Lévai Magyar Dalárda énekkar. „Azért vagyunk itt, mert összetartozunk, és csak együtt végezhetjük el ezt a nemes küzdelmet. Kívánom, hogy annak az adventnek is legyen beteljesedése, mely képviselőjének az emléktáblájára gyűjtünk jelenleg” – mondta végezetül Kassai.
A fővédnökséget vállaló Csáky Pál köszöntőjében kitért Esterházy életének meghatározó pillanataira. Ezzel is szemléltetve a személyének közösségépítő erejét. „Ha koncert után megkérdezik tőlünk, hogy hol voltunk. Bizonyára első megközelítésként azt a választ adjuk, hogy az önértékeinket becsülő emberként, egy nagyon szép gondolat kiteljesedését segítettük a megjelenésünkkel.
A lévaiak önmagukat becsülik meg a nemes kezdeményezéssel. Mindez az eljövendő generációknak hirdet egy erkölcsi alapállást, egy magyar hittézist” – hangsúlyozta a fővédnök. Továbbá megjegyezte, a rendezvény részvevői tisztességgel fejet hajtanak az emberi méltóság, az emberi vállalás előtt. „Formálisan egy háborús bűnösnek állítunk emléket Léván. Személy szerint büszke vagyok erre, mert méltán megérdemli a táblát. Nem szabad megállnunk, és kérnünk kell a rehabilitációját. Mert az ő rehabilitációja a mi rehabilitációnk is, mert Esterházy elítélése a magyarság kollektív elítélése is. Mi magyarok a lépéseinkkel, az emléktábla-állításokkal rehabilitáljuk személyét” – mondta végszóként Csáky.
Géresi Róbert, a felvidéki református egyházközösség püspökhelyettese prédikációjában kitért az adventi várakozás, az adventi elcsendesedés fontosságára. „Nem szabad meghátrálni, s nem szabad lemondani. Ne fáradjunk meg az igazságért való küzdelemben!” – fogalmazta meg alapgondolatként Géresi Róbert.
Lomnici Zoltán megjegyezte, a mai alkalom nemcsak a lévai magyarság számára jelentős. Egy tanúságtévő emberre emlékezünk, ám napjainkban is vannak ilyen emberek környezetünkben, mondta az elnök úr. „Tanúságtévők azok a felvidéki magyarok is, akik vállalták magyarságukat, meghurcolásukkal egyetemben. Léváról indult el ez a harc, melyet nagyra értékelnek a magyar közösségekben” – mondta Lomnici a jelenlévő állampolgárságuktól megfosztott magyarokra utalva.
Esterházy személyével kapcsolatban megemlítette, minden kornak megvannak a kihívásai. Esterházy élete példamutató volt, rendkívüli szenvedések útján jutott el a megdicsőüléshez, a mártírhalálhoz. „Itt, a Felvidéken vannak olyan emberek, akik az anyaországiakhoz viszonyítva jobb magyarok. Akik hajlandóak tenni azért, hogy felvállalják magyarságukat, az össznemzethez tartozásukat, a küzdelemmel szemben is. Egy-egy cselekedet valódi mércéje nem a politikai elismerés, hanem az, hogy az emberek szívében tovább él. Szükség van a tanúságtévőkre, akik a körülmények ellenére példát mutatnak nekünk, magyaroknak!” – üzente Lomnici a templomban.
Szunai Miklós főtitkár beszédében a fiatalságra összpontosított. Mint elmondta, a magyarság jövőjének a záloga a fiatalság. Megemlítette az egyház és az iskola fontos szerepét az emberi méltóság megőrzésében. Az esemény állófogadással ért végett.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
A szerző felvételei
További képek a Képgalériában ITT>>>
{iarelatednews articleid=”39701″}