43373

10. alkalommal rendezi meg a Palóc Társaság az Ősi Tudás – Rovásírásvrersenyt és műveltségi találkozót a Felvidéken. A körzeti fordulókat 2014. áprilisában három helyszínen, a döntőt májusban Dunaszerdahelyen rendezik. A Palóc Társaság részletes versenyfelhívását az alábbiakban olvashatják.

Az Ősi Tudás címmel meghirdetett rovásírásverseny és műveltségi találkozó célja: megismertetni és megszerettetni a magyar fiatalokkal ősi tudásunkat, magyar kulturális örökségünket, a magyar rovásírást s általa elmélyíteni a fiatalokban a magyarsághoz való tartozás erős érzetét és tudatát, mert „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!” (Sajó Sándor)

A verseny szervezése

A verseny meghirdetése után, ahol erre lehetőség kínálkozik (pl. iskola), ajánlatos helyi fordulót szervezni. Így a verseny három fordulóból áll: helyi válogató, körzeti döntő és országos döntő. A körzeti döntő feltétele, hogy az adott körzetben elegendő létszámú jelentkező legyen.
A jelentkezők körzetbe való osztását a főszervező az érintettekkel együtt végzi el.

Korosztályok
A – alsó tagozatos III-IV. évfolyam
B – felső tagozatos V-VI-VII. évfolyam
C – felső tagozatos VIII-IX. évfolyam
D – középiskolás

Korosztályok szerinti kötelező feladatok a körzeti elődöntőkön
A – 5-5 sor terjedelmű átírás: rovásírásról latin betűsre és fordítva
+ hangos olvasás: 3 sor terjedelmű szöveg rovásírással
B – 7-7 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre és fordítva
+ hangos olvasás: 4 sor terjedelmű szöveg rovásírással
C – 9-9 sor terjedelmű átírás: rovásírásról latin betűsre és fordítva
+ hangos olvasás: 4 sor terjedelmű szöveg rovásírással
D – 11-11 sor terjedelmű átírás: rovásírásról latin betűsre és fordítva
+ hangos olvasás: 5 sor terjedelmű szöveg rovásírással

Korosztályok szerinti kötelező feladatok az országos döntőn
Ugyanaz, mint a d, pontban, továbbá: magyarítás rovásírással (idegen szavak magyar megfelelőjének ismerete megadott szómennyiség alapján) A – 5 szó, B – 10 szó, C – 15 szó, D – 20 szó

Versenyszabályok
– kizárólag Forrai Sándor ábécéjét használjuk írásban és olvasásban, jobbról balra haladva
– a K betű használatánál csak a négyszög vagyis a rombusz alakú eK ( k) fogadható el
– a feladatok megoldásához segédeszköz nem használható
– az írásbeli verseny időtartama minden korosztályban 50 perc
– a sorrend megállapításánál a kevesebb hibaszám és a felhasznált idő együttesen dönt
– az országos döntőbe a körzeti elődöntőkön első három helyezést elért versenyzők kerülnek, továbbá a 4-5. helyen végzettek akkor, ha hibapontjaik száma nem haladja meg a 10-et!

Résztvevők és részvételi föltételek – kérjük betartani a jelentkezéskor! Jelentkezhetnek:
– alap- és középiskolák tanulói, művelődési házak keretében működő szakkörök, valamint egyesületek, cserkészcsapatok stb. képviseletében korosztályonként legtöbb 3 versenyző
– minden szervezett csoportból (iskola, szakkör, egyesület, cserkészcsapat stb.) legalább egy értékelésre felkészült személyt kérünk megnevezni már a jelentkezési lap beküldésekor!
– jelentkezéskor az alábbi adatokat szükséges megadni: a versenyző neve, korosztálya (A, B, C, D), életkora (hány éves a jelentkezéskor és hányadik osztályba jár), a küldő intézmény vagy szervezet neve és helye, a felkészítő neve (ha van felkészítő), a felkészítő vagy ennek híján a versenyző villámlevélcíme (e-mail), az értékelésben résztvevő személy neve.
– a benevezett versenyző helyett új versenyzőt legkésőbb a körzeti döntő előtt egy héttel fogadunk csak el vagyis a verseny napján már nem.

Értékelés
Az értékelés szabályaiban a múlt évihez viszonyítva nincs változás, a jelentkezések beérkezése után, az elődöntők tudnivalóival egyetemben azonban a szabályokat is megküldjük a jelentkezőknek
Díjazás
– valamennyi résztvevő emléklapot és a leendő támogatóknak köszönhetően jutalmat kap
– az országos döntőn a négy korosztály első három helyezettje részesül különdíjban
Egyéb
– minden versenyző k ö t e l e s felirat nélküli vagy kizárólag magyar feliratos öltözetben megjelenni a verseny mindhárom fordulójában (ellenkező esetben kizárható a versenyből)!
A fölkészüléshez ajánlott irodalom
Forrai Sándor: A magyar rovásírás elsajátítása
Friedrich Klára rovásírás tankönyvei és szakköri ötlettárai
Dittler Ferenc: Az ősi magyar rovásírás és mai alkalmazásai

Jelentkezési határidő: 2014. március 10.
Későbbi időpontban jelentkezést nem fogadunk! A jelentkezési lapot a fenti követelményeknek megfelelően, pontosan kitöltve, minden kért adatot megadva a következő címre kell küldeni: z.urban@paloctarsasag.real-net.sk.
A jelentkezőknek a versenyek előtt részletes felvilágosítást tartalmazó meghívót küldünk.

Időpontok és helyszínek
A körzeti elődöntők tervezett helye és időpontja:
Felsőszeli – 2014. április 4., péntek
Zselíz – 2014. április 11., péntek
Almágy – 2014. április 25., péntek
Az országos döntő helye és időpontja: Dunaszerdahely – 2014. május 16., péntek

Felvidék.ma