43003

Tata Város Önkormányzata tájékoztató munkakonferenciát tartott a települési szintű, nemzetközi kapcsolatok pályázati finanszírozási lehetőségeiről, és az Európa Díj pályázati rendszeréről december 2-án, a Tatai Polgármesteri Hivatalban.
Erre a tájékoztatóra meghívta a külhoni testvértelepüléseit is, így a vajdasági Magyarkanizsát, az erdélyi Szovátát és a felvidéki Szőgyént.
Michl József parlamenti képviselő, Tata város polgármestere ismertette az Európa Díj négylépcsős rendszerét, melyet 2013-ban az Európa Parlament Tata Városának ítélt.
A jelenlévők részletes tájékoztatást hallhattak az „Európa a polgárokért (Europe for Citizens) 2014-2020“ programról a Tempus Közalapítvány budapesti munkatársától, az „Erasmus Plus 2014-2020 –Ifjúsági fejezet“ programját, az NCSSZI – FLP programiroda szakreferensétől, míg a Nemzetközi Visegrádi Alap (International  Visegrad Fund) feltételeit, az alapítvány magyarországi megbízottjától.
A nap díszvendége volt Jean-Claude Mignon, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke, aki egyben Dammarie-les-Lys polgármestere. A várost 20 éves testvérvárosi szerződés köti Tatához, melynek megújítását, az erről szóló dokumentum ünnepélyes aláírásával megerősítette a két polgármester.
A francia politikus hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra és Orbán Viktorral való találkozása programjába beiktatta a tatai látogatást, hogy személyesen gratuláljon az Európai Díjhoz. A városházi ünnepség után látogatást tett még az Eötvös József Gimnáziumba, ahol a francia nyelvet tanuló fiatalokkal találkozott, s beszélgetett az Európai Tanácsban végzett munkájáról, és válaszolt a diákok kérdéseire.  
A konferencia a délutáni órákban szűkebb körben folytatódott.  A Tata – Szőgyén – Szováta – Magyarkanizsa  testvértelepüléseit képviselő küldöttek megbeszélték közös törekvéseiket és célkitűzéseiket, melyeket a nemzetközi szintű kapcsolatok pályázati finanszírozásából valósíthatnak meg a közeljövőben, testvértelepülési  vagy régiós szinten.
Tata Város Önkormányzatának alpolgármester asszonya Robozné Schőnfeld Zsuzsanna és Osgyáni Zsuzsanna,  a külkapcsolatokért felelős munkatárs  fogja össze azt a tevékenységet, mely új lendületet ad a további együttműködésre, hogy erősíthessék kapcsolataikat, nemcsak a Kárpát-medence  magyarságának érdekében, de az európai együvétartozás szellemiségében is.  

Berényi Kornélia, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41278,40050,38831,34411″}