43009

Pozsonyban a parlament előtt 300-an tüntettek a kisiskolák megmaradása érdekében. Magyarok, szlovákok, diákok, pedagógusok és politikusok  fejezték ki nemtetszésüket a Fico-kormány politikájával szemben. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyilatkozatot adott ki iskoláink védelmében.

A tüntetésre azon a napon került sor, amikor a szlovák parlamentben a kisiskolák létét veszélyeztető törvénytervezetről szavaztak.
Számos szervezet képviseltette magát, a tömegben ott volt Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, valamint a párt vezetőségének további tagjai, köztük A. Szabó László, Csáky Pál, Farkas Iván, Forró Krisztián, Németh Gabriella, Samu István. A Most-Híd parlamenti képviselői is – Bugár Bélával az élen – kijöttek a tüntetésre. Ott volt a Csemadok korábbi és jelenlegi elnöke, Hrubík Béla és Bárdos Gyula. Eljött a Szövetség a Közös Célokért képviselete Duray Miklóssal az élen, a Gubík László vezette Via Nova, Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke és több felvidéki magyar intézmény képviselője.

A tüntetés résztvevőit a szervezők nevében Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője üdvözölte.
Első szónokként Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke figyelmeztetett arra, hogy a kormány oktatáspolitikájának már eddig is számos negatív következménye volt, például az is, hogy legjobbjaink külföldön kénytelenek keresni az érvényesülés lehetőségét. A kisiskolák helyzetének ellehetetlenítésével újabb vészhelyzetet teremtettek. 
“Köszönöm, hogy eljöttek felemelni szavukat és kifejezni határozott szándékukat a kistelepülések iskoláinak megvédéséért. Tudtára kell adnunk döntéshozóinknak, a kormánynak, az oktatási miniszternek, hogy nem értünk egyet a törvénymódosításban megfogalmazottakkal. Mi nem kívánunk iskolák nélküli jövőt a vidéki településeknek és ezen belül a szlovákiai magyar közösségnek.
A jövő útjait számunkra nem azok a tévutak jelentik, melyeket a gazdasági hatékonyság leple alatt ellenünk találtak ki. Ez a tiltakozás kisiskoláink megtartásáról szól. A törvénytervezet és a készülő finanszírozási törvény hatása minden ötödik szlovák és minden harmadik magyar iskolát súlyosan érintene. A kisiskolák bezárása egyrészt a műveltség rangjának, fontosságának az elismerését, másrészt a nyelvi és a kulturális sokszínűség elismerését kérdőjelezi meg a szlovák kormány részéről.
Mi, a ma Európájában nem a művelődési lehetőségek csorbításával és a beolvadás felvállalásával, de jogaink kiterjesztésével, a békés együttéléssel és a gyümölcsöző együttműködéssel képzeljük el a jövőnket. A parlamenti képviselőket és az oktatási miniszter urat arra kérjük, hogy a működtetés pénzügyi hatékonysága mellett legyenek tekintettel az ország településszerkezetének sajátosságaira, és a kisiskolákra vonatkozó támogatások igazságosabbá tételével mindenekelőtt az oktatás és a nevelés szempontjával hatékony iskolák segítésére összpontosítsák a figyelmüket. Hosszabb távon csak ez lehet az ország és mindannyiunk érdeke.
Nekünk, a mai rendezvény szervezőinek nincs szándékunkban különösen ilyen hűvös időben és az adventi elcsendesülés időszakában további tiltakozásokat szervezni. Viszont szándékunkban áll, hogy valós, országos és közösségi problémáinkat hosszú távon megegyezésre törekedve, de értékeink feladása nélkül oldjuk meg. Kérjük ehhez az elkövetkező időszakokban is az Önök cselekvő részvételét és az égiek kegyelmét -” – mondta Pék.
Érsek Árpád, a Most-Híd parlamenti képviselője emlékeztetett arra, hogy a kisiskolák ügye nem csak a magyarok ügye, bár leginkább őket sújtja. Elmondta, nincsenek illúziói a törvénytervezet sorsáról, ők viszont a parlamentben ellene szavaznak majd.
“Ma egész nap a parlamentben erről a törvényjavaslatról tárgyalunk, ami minket nagyon is érint. Érinti ez a szlovák iskolákat is, de minket ez jobban szíven érint. Ha becsukják a kisiskolánkat nem fogunk tudni az anyanyelvünkön tanulni. Ez nagy probléma! Becsukjuk akkor a templomokat is? És akkor becsukjuk a falut! Úgy gondolom én is, hogy azokat a javaslatokat, amiket ma egész nap előterjesztettünk, módosító javaslatokat, nem fogják megszavazni. Öt órakor lesz a szavazás, az itt lévő képviselők, és mi sem fogjuk megszavazni, de kevesen vagyunk.
Ha ez a törvény 2015-ben lép érvénybe, miért most kell tárgyalni? Azért, mert jövőre helyhatósági választások lesznek, és a szlovák falukban, ahol nekik is vannak polgármestereik, ezzel ki vannak védve, mert ezt a törvényt csak 2015-ben fogják bevezetni. Tehát megnyerhetik nyugodtan a választásokat, és aztán majd megmutathatják, mi van a kisiskolákkal.
Most lett vége a parlamentben ennek a törvényjavaslatnak, elmondtuk és írásban is beadtuk azt, amit szeretnénk elérni. Fáj a szívem, de megmondom előre, nem leszünk sikeresek. Azért ne hagyjuk abba, mindent meg fogunk azért tenni, hogy ezeket az iskolákat megmentsük” – mondta Érsek.
A. Szabó László, a Magyar Közösség Pártjának oktatásügyi és kulturális alelnöke elmondta, a kormány intézkedéseivel számos iskolát szüntet meg, megmaradásukra viszont nem nyújt alternatívát. “Közösségünk elleni támadás is, de saját maguk ellen is ártanak” – hangsúlyozta.
“Kisiskolákról, de nagyon nagy dolgokról beszélünk ma itt. Az előttem szólok tulajdonképpen összefoglalták, hogy miért is fontos az, hogy megmaradjanak ezek az intézmények. Miért is fontos az, hogy a kultúra gyakran egyetlen letéteményese fent maradjon a falvakban. Ez a törvénymódosítás viszont nemcsak iskoláink elleni támadás, hanem a falvak, a települések, az önkormányzatok, az egyszerű emberek, közösségeink elleni támadás is, és nemcsak nemzetiségi kérdés. Jó lenne, ha a szlovák parlament képviselői mindannyian észrevennék, hogy saját maguknak is ártanak. Szükség lenne arra, hogy ma itt öt órakor a szavazásnál, mindannyian megvilágosodjanak, és úgy gondolják, nem biztos, hogy erről a kérdésről ma kell dönteni, hisz a törvény hatályát úgy is 2015 szeptemberére tolták ki. Hogy alibizmus-e ez? Nem tudom. Az viszont biztos, hogy amire hivatkoznak, és ami eredetileg nem volt benne a törvénytervezetben, tehát a minimális létszámok, és azt mondják, hogy ezt a szakszervezet és a falvak és városok társulása javasolta, nem ilyen kontextusban és nem és nem ilyen céllal született meg. Teljesen más volt az elképzelés. Épp ezért talán ma mégsem kellene erről szavazni. És talán akkor beszélhetnénk egy-két, több évet is arról, hogy hogyan lehet megoldani kisiskoláink jövőjét. Köszönöm szépen, hogy eljöttek, mert ezzel azt igazolják, hogy nem közömbös számukra, hogy mi lesz kisiskoláink sorsa” – fogalmazott A. Szabó László.
Ondrej Dostál, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) elnöke rámutatott, olyan emberként áll itt, aki a szabadságot szereti, ám a Fico-kormány ellene megy a szabadságjogoknak is.
“A kisiskolák megszüntetése nem muszáj, hogy rossz dolog legyen. De ez konkrétan, amely most a képviselők asztalán van, ehhez most két „de”-t szeretnék mondani. Első „de”: az az ember, aki szereti a szabadságot, és nemcsak a gazdaságban szereti a szabadságot, hanem az iskolaügyben is, mert azt hiszem, hogy úgy a gazdaságnak, úgy az iskolaügynek is segít a szabadság. És az a javaslat, amelyet Fico kormánya terjesztett elő, és a minisztérium, Čaplovič miniszter úr vezetésével, a szabadság ellen irányul. Úgy gondolom, hogy ez a központosítás nem jó út. Második „de”: ez az intézkedés, amely ma a képviselők asztalán van, súlyosabban érinti a magyar tannyelvű iskolákat. Az iskolaügy, kultúra, az anyanyelv használata, a legfontosabb alapjog a nemzeti identitás megtartásában és pont ezért érzékenyen kell megközelíteni. Ahogy mi, szlovákok is elvárjuk, hogy azokban a községekben, ahol a szlovákok vannak kisebbségben, alapjogainkat tiszteletben fogják tartani. Nagyobb érzékenységünk lehetne arra, ha országos szinten érintve van a kultúra, az iskolaügy vagy a nyelvhasználat. Ezért remélem, hogy a képviselők is rádöbbennek, és nem fogadják el a törvényjavaslatot” – mondta Dostál.
Martin Poliačik, a Szabadság és Szolidaritás képviselője a tüntetés utolsó szónokaként annak a véleményének adott hangot, hogy “minél inkább tiszteletben tartjuk a kisebbségeket, annál inkább tekinthetjük magunkat civilizált társadalomnak”.

A tüntetés végén “Kisiskolák” feliratú koporsót vittek az ifjúsági szervezetek képviselői a parlament bejárata elé, figyelmeztetve a törvényhozást, milyen sorsot szánnak a kisiskoláknak a jogszabály elfogadásával.

* * *
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tiltakozik az iskolaügyi reformtervezet ellen, melynek egyik következménye a helyi kisiskolák felszámolása. “Ez az intézkedés tovább fokozza a települések társadalmi és gazdasági lepusztulását, ellehetetlenülését.
A törvénytervezet megmaradásában különösen érzékenyen érinti és sújtja a nemzeti kisebbségeket, ezen belül a szlovákiai magyarokat.
Az iskolaügy reformjáról szóló törvény elfogadása ellen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tiltakozik” – áll Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok nyilatkozatában.

Képgalériánk itt tekinthető meg.
A Magyar Interaktív Televízió videófelvételei ITT>>> érhetők el.

on, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”42985,41539,43011″}