43593

“Malina Hedvig mi vagyunk” – ezzel a mottóval rendezik meg a Komáromi Szalon idei első  beszélgetőestjét, amely a már megszokott helyszínen (Rév – Magyar Kultúra Háza, Komárom), időpontban (szerda, január 15. 18.00), de nem a megszokott “csomagolásban” történik.
Az egyetlen változás, hogy a rendezvény ezúttal szlovák nyelven zajlik majd. Ezt részben a témaválasztás, teljes egészében pedig a meghívott vendégek indokolják. A több évig húzódó rendőri zaklatások miatt tavaly decemberben Magyarországra távozó Malina Hedvig ügyéről a Komáromi Szalon közönsége előtt Jozef Haštót és Roman Kvasnicát, az egykori nyitrai diáklány pszichiáterét és ügyvédjét Vrabec Mária, az Új Szó szlovákiai magyar napilap munkatársa kérdezi. Az újságíró 2010-ben szlovák és magyar nyelven Hedvig címmel könyvet jelentetett meg a megvert diáklány ügyéről, melyben a szerző részletesen felidézi – magát Malina Hedviget is megszólaltatva – a támadás körülményeit, a nyomozás leállítását, a sértett ellen felhozott politikai vádakat, Malina Hedvig ellen tett feljelentést, majd a vádemelést és végül az eljárás lezárását.

43593a

Felvidék.ma