43854 1

A Kassai Magyarok Fóruma (KMF) január 28-án, kedden tartotta közgyűlését a Szt. Gellért Magyar Pasztorációs központban, melyet Hanesz Zoltán elnök nyitott meg. Összefoglalta a 2013-as év tevékenységét, majd a jelenlegi feladatokra tért ki.

A kassai magyarok csúcsszerveként működő szervezetet 2011 márciusában jegyezték be.
Célja az volt, hogy fölmérjék, milyen a kassai magyarok helyzete szociológiai szempontból, valamint a kassai szervezetek közötti együttműködés erősítése és egy Magyar Ház építése. Ez utóbbi óhaj 2012-ben még erősen rezonált, de egy polgári tárulás számára ez egy óriási kihívás. Amikor Haneszt megválasztották elnöknek, elsősorban a kommunikáció javítása volt a cél, nem az épület volt elsődleges, hiszen ami hiányzik, az a kassai magyarok összehangolt tevékenysége. Ezért jelent meg a Kassai Kaleidoszkóp, hogy keretbe foglalja a kassai magyar szervezetek tevékenységét. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki és minden benne van az eddig megjelent négy számban, de az eddig megjelent anyag jó áttekintést ad a kassai magyar életről. Így nagyjából tudjuk, hány szervezet működik, mi a tevékenységük.
Az ezévi programokkal kapcsolatosan elmondta, hogy pénz lenne, de ember nincs, aki vállalja a munkát. A Rovás polgári társulásban egy kassai kerekasztalt kívánnak szervezni, ahol a kassai szervezetek vezetői eseménybeszámolót tarthatnak, mit terveznek ebben az évben. Melyek a legfontosabb időpontok, hogy elkerüljük a szokásos átfedéseket. A honlapok ebben segítenek, de kell egy átfogó terv a kiemelt eseményekről, hogy a szervezetek tudjanak egymáshoz alkalmazkodni. Ez lenne elsődleges célja a február 19-ére tervezett találkozásnak.43854
A KMF két fontos rendezvényt szervezett a múlt év folyamán. Egy konferenciát és egy kiállítást. Az önkormányzatiságról szóló konferencia kevésbé sikeres lett, bár még Nyugat-Szlovákiából is megjelent egy polgármester. A másik a Nyelvében él a národnostná menšina kiállítás
Három pályázatot nyertek meg, sikeresen elszámoltak a támogatással, így anyagilag a KMF nem áll rosszul, de azért nem ugrálhat, hiszen az elszámolás után nem marad semmilyen anyagi tartalék.
Mivel a szlovák kormány támogatási rendszere megváltozott, együttműködési szerződést kötöttek a Hernád kft-vel a Kassai Figyelő támogatása céljából. Mégha a kassai magyarok száma zsugorodik is, a legfontosabb az írásbeliség megtartása.
A KMF honlapja most tartalmazza a kassai magyar szervezetek listáját. Ez nemcsak erről szól. Lassacskán feltöltik a Kassai Kaleidoszkóp írásaival. Meg kívánják pályázni Kassa a szépirodalomban című témakör feldolgozását. Ennek keretében összegyűjtik a Kassáról szóló szépirodalmi írásokat. Ezt folytatva egyszer majd ki lehet adni egy kassai olvasókönyvet.
Kiemelt téma a nemzedékek közötti együttműködés, melyet fejleszteni kell.
Ezután került sor a vitára, melynek keretében kritikus hozzászólások hangzottak el a Kassai Figyelő címére. Arról is szó esett, hogy annak idején a Thália Színház Márai Stúdiója azt a célt szolgálta volna, hogy a magyar rendezvényekre ott kerülhessen sor. Eszmecsere tárgyát képezték az esedékes főpolgármesteri és városi díjakra tett javaslatok.
Sajnos, a közgyűlésen összesen csak 31-en voltunk.

Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43548″}