43835

Nyitrai bőrfejűek tartják rettegésben a város egyik, többségében diákok látogatta bárját. Az esettel már a parlament is foglalkozik. A polgárok a Megállj az erőszaknak Szlovákiában petícióban Kaliňák és Gašpar leváltását követelik. (Frissítve!)
A Sme napilap január 28-án kedden számolt be részletesen az agresszív nyitrai bőrfejűek több mint egy éve tartó garázdálkodásáról. Ellenzéki képviselők egy csoportja pedig kezdeményezi, hogy parlamenti szakbizottságok rendkívüli ülésein vitassák meg a történteket.
Indítványozzák, hogy a védelmi bizottságban Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány adjon magyarázatot a botrányos eset kivizsgálásával kapcsolatos késlekedésre, míg az alkotmányjogi bizottságban Jaromír Čižnár főügyészt látnák szívesen.
„Úgy véljük, nem normális dolog az, hogy négy hónap elteltével sem világos a nyomozóhatóság számára, történt-e bűncselekmény, és ki gyanúsítható az elkövetésével. Meg szeretnénk kérdezni a legfőbb ügyésztől, hogyan lehetséges, hogy az állam az olyan alapvető eljárás elvégzésére sem képes, mint a gyanúsítottak megnevezése” – szögezte le Radoslav Procházka, a parlament alkotmányjogi bizottságának alelnöke.
Az említett napilap szerint a neonácik a Mariatchi diákbár látogatóit hosszú ideje terrorizálják, a tulajdonosnak szilveszterkor a lábát is eltörték. A bőrfejűek egyik korábbi, októberi támadását a városi kamera rögzítette. A felvételen jól kivehető a támadók arca, ezért is okoz megdöbbenést a rendőrség tétlensége.
Renáta Čuháková nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő szerint intenzív nyomozás folyik, az októberi esetet hamarosan lezárják. Az elkövetőket garázdaságért és testi sértésért két év szabadásgvesztés büntetésre is ítélhetik. Az eseteket a rendőrség azonban nem tekinti szélsőséges megnyilvánulásoknak, mert a támadók nem használtak neonáci szimbólumokat.
Radovan Richtárik tulajdonos úgy véli, azért vált ő és a bár támadások célpontjává, mert évekkel ezelőtt az Emberek a Rasszizmus Ellen mozgalomban tevékenykedett. Malina Hedvig egykori diáklány vallomása szerint őt is bőrfejűek verték meg Nyitrán 2006-ban, mert magyarul beszélt.

Öt nyitrai bőrfejú már örizetben
A sajtó és a politika nyomására felgyorsult a nyitrai bőrfejúek támadásai kapcsán zajló vizsgálat, a rendőrség január 28-án délután már lépett. Garázdaság és testi sértés gyanújával hét ember ellen kezdeményez vádemelést. Öten már őrizetbe is kerültek, ketten szabadlábon védekezhetnek. 
Božena Bruchterová nyitrai rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a gyanúsítottak tavaly október 5-én, majd újév éjszakáján is támadást intéztek a nyitrai diákbár és látogatói, illetve a tulajdonos ellen. Az öt 21 és 33 év közötti őrizetes ellen már a vádemelési javaslat is elkészült, 5-12 év szabadságvesztésre is ítélhetők. Két huszonéves társuk némileg enyhébb ítéletre, 4-10 évre számíthat.

FRISS: Szabadon védekezhetnek a nyitrai bőrfejű támadók
A Nyitrai Járási Ügyészség döntése értelmében a kedden őrizetbe vett gyanúsítottak nem kerültek előzetes fogvatartásba. A járási ügyész eljárását most a Legfőbb Ügyészség vizsgálja, jogos volt-e az öt garázda fiatal szabadlábra helyezése. Az esetet a kormányfő nem kommentálta.

Kaliňák és Gašpar leváltását követelik a polgárok a nyitrai neonácik ügye miatt
24 óra leforgása alatt több mint négyezer polgár írta alá a Megállj az erőszaknak Szlovákiában petíciót.
A petíció aláírói a rendőrség tétlenségére követelnek magyarázatot a Nyitra városközpontjában lévő éjszakai bár ellen elkövetett támadás ügyében.
„Felháborodásunkat és elkeseredettségünket fejezzük ki amiatt, ami most itt történik, miközben Ön a felelős az ország irányításáért. Nap mint nap azt halljuk a szájából, mennyire fontos Önnek a biztonság és Szlovákia stabilitása” – áll a Ficónak írt levélben, amelyet a petíció kezdeményezői a honlapukon tettek közzé.
A levél arra a napokban sajtónyilvánosságra került támadásra reagál, amelyet egy szervezett bűnbanda követett el még tavaly októberben egy nyitrai diákbár ellen. Az év végén újabb támadásra került sor. A szélsőséges támadók októberi garázdálkodását a városi kamera is rögzítette.
„Az, hogy a csoport tagjai a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) szövetségbe tartoznak, amelyet a múltban Marián Kotleba vezetett, s amelyet politikai pártként feloszlatták, a nyilvánosság előtt ismert. Olyan híreink vannak, hogy hasonló esetek az egész ország területén történnek. Tisztelt kormányfő úr, mindez okot ad a radikális és elsősorban gyors rendőri beavatkozásra – főleg hogyha teljesen nyilvánvaló, milyen konkrét személyekről van szó” – áll a petícióban.
A petíció aláírói felszólítják Robert Fico kormányfőt, magyarázza meg, miért nem lépett a rendőrség és az ügyészség az ügyben, s egyben az ügy azonnali kivizsgálását követelik. A petíció emellett a személyi és a politikai felelősség levonására is felszólítja a kormányfőt Robert Kaliňák belügyminiszterrel, Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitánnyal és a Nyitrai Rendőrkapitányság igazgatójával, Miroslav Michalčíkkal szemben. „Mégpedig azonnali leváltásukkal a tisztségükből” – fűzik hozzá a petíció kezdeményezői.

ba, dé, Felvidék.ma
Fotó: sme.sk