43500u

Naptári népi szokások színpadra alkalmazva.
Az itt közreadott hagyományanyag, a naptári éven végighaladva sorra veszi az időhöz fűződő énekszóval, tánccal, versmondással, párbeszédekkel járó szokásokat.

“Annak ellenére, hogy igyekeztünk sokrétű hagyományunkat együtt bemutatni, az itt közreadott hagyomány így is erősen népzenei központú. A naptári szokásaink hiteles átvétele és továbbadása sokoldalú előadókat kíván. A jeles napok színpadi bemutatásával az ifjúság olyan képességekre tesz szert, ami egyformán megköveteli a szép, érthető beszédet, szép mozgást a színpadon, a táncokban, az énekes szokások dallamainak tiszta éneklését.
Itt találkoznia kell a beszélt anyanyelvnek a zenei anyanyelvvel. Ami talán a legfontosabb: hagyományaink színpadi előadásával a fiatalságunk olyan maradandó élményhez jut, ami egész életét végéig kísérheti” – írja a kiadó, a Kodály Zoltán Társaság.
A könyv Dunaszerdahelyen 2013-ban, 120 oldalon, kemény kötéssel jelent meg.
Megvásárolható a könyvesboltokban, megrendelhető a bookline-on.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41379,34629,4047″}