43819

A megvalósíthatósági tanulmánynak március 31-ig kell elkészülnie, hogy október végére megkaphassák az építési engedélyt.

A január 14-i első észak-komáromi összejövetelt követően, pénteken, január 24-én Komáromban, a Városházán találkoztak a hazai Pont-TERV Zrt. és a szlovákiai Dopravoprojekt szakemberei, hogy ismételten megvitassák az új Duna-híd felépítéséhez és az uniós források lehívásához elengedhetetlen megvalósíthatósági tanulmányt.
“2012 őszén a magyar és a szlovák kormányfő aláírták a nemzetközi szerződést, melyet mindkét parlament elfogadott. Azóta gőzerővel folyik az új Duna-híd megépítésének előkészítő fázisa. Év végéig konkrét kivitelezési tervekkel kell rendelkezni, hogy mielőbb megindulhasson az építés. Az új híd jelentős szerepet játszik majd a gazdaság fellendülésben. A megvalósítás előmozdításáért külön köszönet illeti a megyei kormányhivatal vezetőjét, Czunyiné dr. Bertalan Juditot is, a kormánymegbízott több alkalommal személyesen járt el az építkezés mielőbbi megkezdése érdekében” – mondta dr. Molnár Attila polgármester.
“A január 14-i első észak-komáromi összejövetelen mintegy 50 szakember vett részt a konzorcium részéről. Kifejezetten örülök, hogy az elmúlt két hétben felgyorsultak az események, hiszen már több mint 10 éve várjuk, hogy megépüljön ez a híd. A megvalósíthatósági tanulmánynak március 31-ig kell elkészülnie, hogy október végére megkaphassák az építési engedélyt” – tette hozzá Észak-Komárom polgármestere, dr. Anton Marek.
A beruházás 2016-ban indulhat el, a tervek szerint 2017 végére vagy 2018 elejére már állni fog az új híd.

komarom.hu nyomán Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42916,36566″}