43642

A Felföldi Baranta Szövetség központja három alkalomból álló baranta, azaz a magyar harcművészeti hagyományokra épülő csapatépítő képzést indít a Baranta völgyben.

Az első alkalom 2014. március 28-30-án valósul meg. Témái: Huszár szablya hatvágás, kard iskolagyakorlat, hosszúbot iskolagyakorlat, reklexgyakorlatok, szabadvívás, forrásismeret.
A második alkalomra 2014. április 25-27-én kerül sor. A találkozó témája a karikásostor, botforgatás, íjászat; képességfejlesztő gyakorlatok, forrásismeret.
A harmadik alkalom 2014. május 23-25-én lesz hajítófegyverek, magyar népi birkózások: övbirkózás, botbirkózás, forrásismeret témakörben.
Mind három alkalmon figyelmet fordítanak a népműveltségi ismeretek elsajátítására, úgy mint a népdal, néptánc, népmese elemzés, közmondások, népi gyógyászat alapjainak a tanítására.
“A képzés célja, hogy egy átfogó ismeretet és betekintést adjon a barantába, ezáltal egy lehetőséget, hogy újabb csapatok jöjjenek létre. A három alkalmas képzés a nyári edzőtáboron való 1. vizsgafokozattal zárul, amely elismeri, hogy a szükséges tudást megszerezte a résztvevő” – nyilatkozta Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Szövetség elnöke. Hozzátette: “Várjuk azon legényeket és lányokat, férfiakat és asszonyokat, akik a harcművészeten keresztül járják az ősök útját”.
Jelentkezni és érdeklődni az alábbi elérhetőségen lehet:
Személyesen a Felföldi Baranta Szövetség központjában Gömörpéterfalán – a Baranta völgyben. E-mailen a felfoldbaranta@gmail.com, facebookon: Felföldi Baranta Szövetség, Baranta völgy.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41946,41798,36356,35609,34792″}