43762

A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola már kitárta kapuit a beiratkozásra váró jövendőbeli kis elsősök előtt. Az idén 22 gyereket irattak be első osztályba.
A Žižka utcai magyar óvodából és a Szádellő utcai szlovák óvoda magyar osztályából várták az iskolaköteles gyerekeket, de a beiratkozás időpontjáról értesítették a városi óvodákat is január 20-án.
Az iskola igazgatója, Csurkó Éva üdvözölte a jelenlévőket, majd megköszönte a szülőknek a bizalmat, hogy gyermekeik számára iskolánkat választották. Hangsúlyozta az anyanyelvi oktatás fontosságát és az általános iskola meghatározó szerepét a gyerekek személyiségfejlődésében.
Kifejtette, hogy intézményünk az igényességre törekszik, mindamellett biztosítja a családias légkört, ami rohanó világunkban mindig egy biztos pontot kínál diákjai számára. Röviden ecsetelte iskolánk technikai és szakmai felkészültségét, szakköreit, nyelvtanulási lehetőségeit és bemutatta sikeres tehetséggondozó programját.
Mint minden évben, az idén is az ovisok – akik már a beszoktatási program kapcsán otthonosan mozogtak az iskolában – versikékkel és dalocskákkal mutatkoztak be, majd elsőseink is rövid kultúrműsorral kedveskedtek.
A jövendőbeli iskolások az elsős tanító nénikkel elvonultak ötpróbázni, ahol bebizonyíthatták rátermettségüket, miközben a szülők elintézték formális teendőiket és a pedagógusokkal kötetlen beszélgetést folytattak.
Az idén 22 gyereket irattak be első osztályba, viszont tárt karokkal várják az egész tanév folyamán még a jelentkezőket.

Tóth Mónika, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”43738,43697,43647,43591,43545,43503″}
43762 143762 2