43775

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium konferenciatermében sajtótájékoztató keretében mutatta be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Kocsis Károly akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézetének igazgatója a Kárpát-Pannon-térség változó etnikai arculata című hiánypótló kiadványt.

A kiadvány korszakalkotó a magyar tudományosság történetében és nem kevésbé az a magyar nemzetpolitika szempontjából is – mondta Répás Zsuzsanna. Körülbelül egy esztendővel ezelőtt jelent meg először, és az elmúlt 500 év vonatkozásában tekinti át a Kárpát-medencének és környékének etnikai változásait. Mintegy 12-14 etnikumra vonatkoznak ezek a nagyon precíz, településekre lebontott adatok, általuk pontos képet kapunk arról, hogy miként változott ennek a térségnek az etnikai összetétele különféle történelmi események függvényében.
Répás szerint ezeknek a változásoknak az ismeretében érthetjük meg a térség etnikai összetételének a változásait, s ez nem csak nekünk, hanem az itt élő többi népnek is fontos. És az is, hogy bemutassuk ezt a nagyvilágnak is, ezért készült ez a kiadvány angol nyelven is.
Ez az atlasz a mi nemzetpolitikai gondolkodásunkat is nagyon sok szempontból segíti – folytatta a helyettes államtitkár. Segíti például megérteni azt, hogyan alakultak ki a mai nemzetiségi viszonyok a Kárpát-medencében, segít megérteni a mi helyzetünket, segít elhelyezni a magyarságot ebben a térségben, ebben a történelmileg kialakult kontextusban.
A Magyar Tudományos Akadémia kutatásai nem állhatnak meg a jelenlegi magyar határoknál – mondta Kocsis Károly, a kiadvány egyik szerzője. – Ezek a kutatások a magyarok által lakott területekkel, azokkal a területekkel is kapcsolatosak, amelyeken évszázadok óta, évezred óta élnek magyarok s így az egész Kárpát-medencével. Az elmúlt félezer évről próbáltunk etnikai pillanatfelvételeket készíteni, hogy milyen etnikai és nyelvi közösségek domináltak az adott területen. Közel 34 ezer településről van szó, elképesztő adathalmaz.
A mai Magyarország területén 3 300 közigazgatási egység van. Így is össze lehet hasonlítani azt a munkát, megkísértve a lehetetlent, próbáljuk felrajzolni, hogy az etnikai térbeli folyamatok az elmúlt félezer évben hogyan zajlottak, milyen etnikai jellegű küzdelmek voltak települések szintjén. Ilyen időutazás után megérkezünk a mába, a 21. század elejére, ahol egy hatalmas, 2×3 méteres papírfelületen tájékozódhatunk falvak, tanyák, városok szintjén elképesztő, szédítő részletességgel a jelenlegi etnikai viszonyokról.
Az etnikai térképek nemcsak nyomtatásban, hanem cd-n is megjelentek, s ezeket minden magyarországi és határon túli magyar középiskolának eljuttatják.
A cd-nél valamivel gyengébb minőségben az internetről is letölthető a kiadvány teljes anyaga: www.mtafki.hu/konyvtar/karpat-pannon/

További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.
Dormán László, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43773″}