43523

Jana Dubovcová emberjogi biztos a szepsi romasoron történt kommandós akció ügyében politizál és törvényt sért – jelentette ki Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter. Kaliňák az ombudsmani értékelés kapcsán ragadtatta magát ezekre a szavakra, amelyet Dubovcová a mai kormányülés elé terjesztett, és amely a rendőri beavatkozások és kihallgatások során alkalmazandó intézkedésekre vonatkozó indítványát tartalmazza. A kormány azonban nem adott teret az anyag megtárgyalására. A belügyminiszter szerint Dubovcová törvénysértő módon terjesztette be azt, mivel először a rendőrséghez, elsősorban a kerületi rendőrkapitánysághoz kellett volna fordulnia, majd azután a belügyminisztériumhoz. „Minden állami szervnek a törvény szerint kell eljárnia, de ő nem így tett, többször is megsértette a törvényt. Politizál és hazudik” – jelentette ki a belügyminiszter Dubovcová címére.

Az emberjogi biztos azonban azt állítja, törvényesen járt el. Indítványával megkereste a rendőrkapitányságot és a belügyminisztériumot is, de mivel az elfogadott intézkedésekről nem értesítették, az emberjogi biztosról szóló jogszabály értelmében a kormányhoz fordult.
Dubovcová a kormány elé terjesztett anyagban többek közt azt indítványozza, hogy minden tervezett rendőri akció lefolyásáról készüljön videofelvétel. Ezzel kapcsolatban a miniszter kijelentette, hogy a rendőrség a jövőben azon lesz, hogy ez megtörténjen. Véleménye szerint a legjobb az lenne, ha minden rendőrnek lenne videokamerája, akkor világosan látható lenne, ki hogyan cselekszik, erre azonban nincs anyagi keret. Az ombudsman azt is javasolta továbbá, hogy minden rendőrségi helyiségben, amelyben előállított vagy fogva tartott személyek tartózkodnak, legyen kamera.

A miniszter bíráló szavaira reagálva Dubovcová úgy fogalmazott, hogy munkája teljesítése során betartotta a törvényt. „A miniszter úrtól azt vártam, hogy biztosítja az alapvető és szabadságjogok betartására és védelmére vonatkozó intézkedések megvalósítását a rendőrségi akciók során, ehelyett azonban ismételten ilyen éretlen reakciókra ragadtatja magát” – mondta az ombudsman. Az emberjogi biztos nem érti, miért tartja a belügyminiszter az alapvető és emberi jogok be nem tartására vonatkozó figyelmeztetését, valamint a védelmükre vonatkozó javaslatait politizálásnak.

A rendőrség még múlt év júniusában visszautasította, hogy a szepsi romasoron megvalósult kommandós akciója során törvénytelen vagy brutális módon járt volna el. Kaliňák újfent megerősítette, hogy a körözött személyek keresésére irányult tervezett rendőrségi akció rendben zajlott. A romatelep közösségi házában szociális szolgáltatásokat nyújtó ETP Slovensko polgári társulás szerint a kommandós akció során több személy, köztük gyerekek is megsérültek. 15 személyt kihallgatásra előállítottak, kettőjükkel szemben közszereplő elleni támadás miatt vádat emeltek.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”43215″}