43505

Közigazgatási hatósági eljárás indult egy több mint 140 tonnás, Kínából vasúton Szlovákiába tartó veszélyesáru-szállítmány szabálytalanságai miatt Zalában – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

A vasúti fuvarozást végző vállalkozás bejelentése alapján 140 tonnát meghaladó veszélyes árut (UN 1869 MAGNÉZIUM, 4.1, III) terveztek keresztülvinni Zala megyén. A Zalaszentiván Vasútállomáson végrehajtott ellenőrzés során eltérést állapítottak meg az ellenőrök a bejelentés, fuvarokmányok és a konténeren elhelyezett veszélyes áru azonosítására utaló jelölések között. A vizsgálatok során kiderült, hogy a veszélyes árut tartalmazó konténert Kínában adták fel, úticélja pedig egy szlovákiai település.
A vasúti fuvarozást több ezer kilométernyi tengeri szállítás előzte meg.
A konténer tartalmának megismerése érdekében annak felnyitása vált szükségessé. A konténer ajtaja előtt elhelyezett lopásgátló – magasított vasküszöb – miatt a konténert meg kellett emelni.
A megközelítőleg 20 tonnás konténert a NAV Zala Megyei Vám- és Pénzügyőr Igazgatóság felügyeletével a Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság közreműködésével az ellenőrök felnyitották. A darut kezelő személyzet részéről nagy szakértelmet és odafigyelést igényelt a konténer megmozdítása a kisorolt vasúti kocsin.
Veszélyes áru szállítás ellenőrzése során eddig ilyen jelegű műszaki beavatkozásra nem került sor Zala megyében.
A feltárt szabálytalanságok megszüntetéséig a konténer visszatartásra került, a veszélyes áru fuvarozójával, valamint berakójával szemben közigazgatási hatósági eljárás indult a veszélyes áruk fuvarozására vonatkozó előírások megsértése miatt.

http://zala.katasztrofavedelem.hu nyomán Felvidék.ma