43795

A Kassa Megyei Önkormányzat képviselői megválasztották az önkormányzat mellett működő bizottságok elnökeit és tagjait, akik a következő, február 24-i ülésen a kassai és rozsnyói gimnáziumok magyar osztályairól fognak szavazni.

A Kassa Megyei Önkormányzatjanuár 21-én, második rendkívüli ülésén mindenekelőtt az önkormányzat mellett működő bizottságok képviselő és nem képviselő tagjait, valamint elnökeit választotta meg. Az önkormányzat tevékenységét 13 bizottság fogja segíteni. Munkájukat az elkövetkező héten már el is kezdik: február 24-ére tervezett önkormányzati ülésen a megye 2014-es költségvetését vitatják majd meg.

A bizottságokból háromban (Mandátumvizsgáló bizottság, a Közérdekvédelmi és a köztisztviselők munkáját ellenőrző bizottság) csak képviselők fognak tevékenykedni a megszokott módon. A többi tíz bizottságban (Egyházi és társadalmi kérdések bizottsága, Pénzügyi bizottság, Szociális ügyi bizottság, Kulturális bizottság, Egészségügyi bizottság, Közlekedésügyi bizottság, Iskolaügyi bizottság, Regionális fejlesztésügyi bizottság, Idegenforgalmi és határon átnyúló együttműködési bizottság, Területrendezési és környezetvédelmi bizottság) a képviselők munkáját különböző szakterület szakértői segítik majd. (Az egyes bizottságok elnökeinek névsora ITT>>> található.)

A már említett február 24-i ülés programpontjai közt szerepel annak a megyei önkormányzati rendeletnek a megváltoztatása, melynek következtében a kassai Márai Sándor Gimnáziumban egy osztállyal kevesebb nyílt volna és a rozsnyói P.J. Šafárik Gimnázium magyar tanítási nyelvű osztályának megszüntetése lépett érvénybe. Az elkészített anyagok közt az általános érvényű rendelet javaslatából (ITT>>>) világosan kiderül, hogy melyik iskolában hány osztály nyílik majd a következő tanévben.
A javaslatnak először a bizottságokban kell átmennie, majd a közgyűlés szavaz róla. Nagy György független megyei képviselő portálunknak elmondta: egy hete meglátogatta a rozsnyói gimnázium igazgatóját is, aki pozitívan állt hozzá az ügyhöz, és Zachariáš István (MKP) megyei alelnök segítségével végül is sikerült tizennyolc szülői aláírást leadni.
Ezek a szülők aláírásukkal azt a szándékukat juttatták kifejezésre, hogy gyermeküket a rozsnyói gimnázium magyar tanítási nyelvű osztályába kívánják íratni. Ennek alapján az oktatási osztály vezetőjének, Štefan Kandráčnak a vezetésével kidolgozták azt a javaslatot, melyet a február 24-i ülésen terjesztenek elő szavazásra.

Zachariáš István
megkeresésünkre elmondta: a szóban forgó megyei önkormányzati rendelet módosítása minden olyan középiskolát érint – tehát nem csak a két magyar gimnáziumot -, amelynek vezetősége mostanra igazolni tudta, hogy az első osztályok számára vonatkozó eredeti javaslatok megalapozottak voltak. “Kezdeményezésemre több tárgyalás után sikerült azt is elérni, hogy a kassai Márai Sándor Gimnáziumban és a rozsnyói Pavol Jozef Šafárik Gimnáziumban sem fog csökkenni az osztályok száma, mivel mindkét iskola vezetősége, a szülők és az iskolákat segítő aktivisták igyekezete eredményes volt, sikerült elegendő számú gyermek jelentkezését felmutatni.
Elmondhatom, hogy mivel senkinek nem érdeke a feszültség keltése, Kassa megye vezetése is örömmel fogadta a hírt, és az elnöki grémium javasolta, hogy a a kérdés bizottsági megtárgyalása után a megyei önkormányzat is fogadja el a módosítást, amely lehetővé teszi, hogy a kassai gimnáziumban újra kettő, a rozsnyói gimnáziumban pedig újra három első osztály nyílhasson – tehát továbbra is legyen magyar első osztály. Erről már beszámoltam az MKP Kassai Kerületi Tanácsának ülésén is. Mindenkinek, aki segített a probléma megoldásában, szeretném megköszönni az igyekezetét, az elhivatottságát, és mindenkit arra kérek és biztatok, hogy már most dolgozzon azon, hogy hasonló probléma a jövőben ne fordulhasson elő” – fogalmozott a megyei alelnök.

BB/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42432,42371,42289,41932,41896,41884″}