43502

Innováció a szlovákiai magyar politikában I. címmel január 10-én 10.00 órai kezdettel Pozsonyban, az MKP székházában szervez szakmai konferenciát a Pro Futuro Hungarica polgári társulás. A konferencia előadói különböző aspektusokból boncolgatják a bársonyos forradalom óta eltelt 24 év számunkra, felvidéki magyarok számára fontos történéseit.
Csáky Pál, a konferenciát szervező Pro Futuro Hungarica polgári társulás elnöke szerint „negyed évszázaddal a bársonyos forradalom után a mögöttünk lévő utat bizonyára már másként látjuk, erényeivel és hibáival egyetemben. Különböznek a prioritásaink, a tapasztalataink is. Ideje erről beszélnünk, annál is inkább, hogy ne ismételjük meg ezeket a hibákat az elkövetkezendő időszakban”.
Ez is a célja a szóban forgó konferenciának, no meg az is, hogy közösen megpróbáljunk valamiféle feleletet találni a modernizáció és a globalizáció kihívásaira, hogy ebben a széthullani látszó világban megmaradhassunk szülőföldünkön magyarnak – fűzte hozzá a társulás elnöke.
A konferencia programja tartalmas, több neves hazai és magyarországi közéleti személyiség, politikus próbál egyfajta összegzést adni a fent vázolt témakörökben. Miroslav Kusý szlovák politológus például arról beszél majd, hogyan látja ő szlovák szemmel a felvidéki magyarokat, mi az, amit szerinte jól csináltunk, és hol követtük el a hibákat.
Öllős László politológus az 1989 és 2014 közt eltelt időszak fontosabb történéséit elemzi a felvidéki magyarok szempontjából. Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter pedig az Antall-kormány és a cseh-szlovák föderáció kapcsolatait boncolgatja az illúziók és a valóság szintjén.
Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke azt próbálja meg előadásában megfogalmazni, milyenek is voltak a törekvéseink kívülről nézve egy olyan ember szemével, aki felvidéki származású lévén, teljesen sohasem tudott elszakadni az anyaországban sem ettől a közösségtől.
És persze ott lesznek az újabb generáció képviselői is. Gubík László az ICS, Kovács Balázs a Diákhálózat és Szabó Dávid a HÖK képviseletében felszólalásaikban a fiatal generáció szemszögéből értékelik a múltat és vázolják fel a közösségünk jövőjére vonatkozó elképzeléseiket. Az előadásokat követően kerül sor a konferencia résztvevőinek vitafelszólalásaira.
A konferencia nyilvános, minden érdeklődőt tisztelettel várnak a szervezők. A konferencia részletes programja ITT olvasható.

DÉ, PFH, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43484″}