43435

Peter Žiga (Smer-SD) környezetvédelmi miniszter továbbra sem tartja elképzelhetőnek, hogy a Csallóközön keresztül vezessen a kőolajvezeték. Amint azt a szlovák hírügynökség vele készült interjújában kifejtette, ebben az esetben véleménye szerint műszakilag elképzelhetetlen az olyan megoldás, amely a kőolajvezeték környezetre kifejtett hatásait figyelembe véve pozitívan véleményezhető.
A környezetvédelmi tárca ebben az összefüggésben rámutatott a vizekről szóló törvényben bekövetkezett változtatásokra is. A módosított jogszabály értelmében a csővezetékek, azaz a kőolajvezetékek nyomvonala nem vezethet védett területeken, amilyen a Csallóköz is.
A kőolajvezeték eredeti nyomvonala, amely a Barátság kőolajvezetéket kötné össze a schwechati kőolaj-finomítóval, Szlovákián keresztül, a Csallóköz védett vízgazdálkodási területén vezettet volna. 2005-ben azonban a környezetvédelmi hatástanulmányok eredményei alapján ezt a lehetőséget elutasították.
Azóta keresik a kőolajvezeték alternatív nyomvonalát, a csallóközi változatot azonban csak Iveta Radičová kormánya idején zárták ki a lehetséges nyomvonalak közül. Az esetleges megoldások közt szerepelt például a közvetlenül Pozsonyon keresztül vezető ún. városi folyosó, amelyet azonban a városi önkormányzat elutasított, illetve a Kis-Kárpátokon, az Erdőháton és a Morva folyón keresztül vezető, ún. kárpáti folyosó is.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”40629,29913,18101″}