44145

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly ősszel Pósa Lajos Emlékbizottság alakult, amely a nemesradnóti születésű költőnk halálának 100. évfordulója alkalmából a 2014-es esztendőre Pósa Lajos Emlékévet hirdetett. 

A centenáriumi év magyarországi megnyitóját január 31-én tartották Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A Pósa Lajos Emlékév felvidéki megnyitójára, s egyúttal a vele kapcsolatos kiadványok: az Albumlapok Pósa Lajosnak és Apró történetek címmel megjelent könyvek bemutatására, február 14-én került sor a Tompa Mihály Református Gimnázium Díszteremében, Rimaszombatban.
A rendezvény szervezője a Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház, a Tompa Mihály Református Gimnázium, a Református Egyház Rimaszombati Egyházközsége és a Pósa Lajos Emlékbizottság.
A helyszínen Sebők Valéria, a Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház alapító tagja köszöntötte a vendégeket, Csipka Rozáliát, a budapesti Siker Könyvkiadó vezetőjét és Kun Miklós Jenő Pósa-kutatót Budapestről.
Csipka Rozália elmondta, a korábban általa megjelentetett Pósa bácsi mondókás köny-vének, az Arany ABC-nek bevételéből a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben felújíttatták Pósa Lajosnak és feleségének, Andrássy Lídiának valamint nevelt lányuknak, Sárikának a síremlékét. A most kiadott könyvek hozadékát is hasonló nemes célokra fogja fordítani, a Pósa Lajos Emlékév rendezvényeit támogatja majd vele.
Az évfordulóra megjelent köteteket a szerkesztő, Kun Miklós Jenő mutatta be. Az Apró történetek verseskötetben a gyermekirodalom megteremtőjeként ismert Pósa Lajost másik oldaláról ismerhetjük meg. A könyvben megjelent versek ugyanis felnőtt korú olvasókhoz szólnak. A verseskötetet Gintner Csilla illusztrálta.
Az Albumlapok Pósa Lajosnak című kiadványból behatóbban megismerhetjük a költőt, a magyar gyermekirodalom megteremtőjét. Kun Miklós Jenő szerkesztő Tömörkény Istvántól, Móra Ferencen, Kosztolányi Dezsőn át Kövesdi Károlyig jelentet meg írásokat Pósa Lajosról.
A tavaly novemberben alakult Pósa Lajos Emlékbizottságnak kevés ideje maradt a programok összegyűjtésére és megszervezésére, mivel a centenáriumi ünnepségeket több helyszínen szeretnék megrendezni. Azokon a helyeken, ahol Pósa élt és alkotott, mint Nemesradnót, Rimaszombat, Sárospatak, Szeged, Monor, Budapest, mindenképpen.
Nemesradnóton, szülőfalujában szavalóversenyt rendeznek, az Anyák-napi megemlékezést pedig Pósa Lajos édesanyjának, Marcsa néninek a sírjánál tervezik megtartani. Bátkai kezdeményezésre Pósa Lajos Emléktúrát rendeznek a Bátka-Nemesradnót útvonalon, az alapiskolában pedig Pósa napot tartanak.
Rimaszombatban Pósa konferencia és rendhagyó irodalomórák zajlanak majd, de lesz mesedélután és fotókiállítás is. Feleden módszertani napot tartanak a pedagógusok. A rozsnyói Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola áprilisban szövegértési versenyt, valamint vers- és mesedélutánt szervez. A költő szűkebb pátriáján kívül a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség keretén belül bekapcsolódik majd a megemlékezésbe Tardoskedd és Nagymegyer.
A Pósa Lajos Emlékév magyarországi rendezvényeinek helyszíneit felsorolni is hosszú lenne.A rend kedvéért álljon itt néhány település neve: Budapest, Szeged, Hódmezővásárhely, Szentendre, Putnok, Monor, ezen kívül megemlékeznek a nagy mesemondóról Strassbourgban is.
A programok még nem véglegesek, mert a Pósa Lajos Emlékbizottság korábbi felhívására válaszolva, folyamatosan jelentkeznek települések, iskolák és szervezetek, amelyek rendezvényeikkel szeretnének megemlékezni Pósa Lajos halálának 100. évfordulójáról.

Farkas Ottó, Felvidék.ma
Az Emlékév programjai az Eseménynaptárunkban ITT>>> tekinthetők meg.
A rimaszombati megnyitón készült felvételek Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”44003,44071,43934,42495″}