44236 4

Péntek este, február 21-én mutatja be a Komáromi Jókai Színház legújabb darabját, Az arany ára piaci játék történetét. Bereményi Géza művét Bagó Bertalan rendezésében láthatja a közönség. A darab története Bereményi Géza Eldorádó című filmjéből lehet ismerős, ezúttal azonban a történelmi daráló kicsit másfele sodorja a kisembereket.
Monori, a Teleki téri piac mindenki által ismert, nagynevű kereskedője mindenkiről tud mindent, s egyengeti a családja sorsát, persze mindezt a saját szájíze és értékrendje szerint. S közben Monori egész életében Istennel harcol, azt hiszi, Istent is megveheti kilóra, hiszen így ragadja ki a halál torkából diftériás unokáját is.
A háború után, hogy bebiztosítsa magát, aranyat vásárol. Csakhogy hiba csúszik a számításba, mert az arany ára már nem a régi. Egy nap úgy dönt, hogy visszaveszi kezébe a sorsát: csinál egy utolsó nagy üzletet.
Bereményi elmondta, az azonos című filmből a színpadon jobban érvényesülő aspektusai kerültek be a darabba. „A piacot jól ismerő Monori, nagyon jót mutat a színpadon, a színpadra való. Minden egyes színpadi jelenet a világ színpadán és érvényesülni tud. A darab a túlélésről szól, egy történelmi korba helyezve” – érvel a szerző.  
A darabra jellemző a gyorsfordulat, a rögtönzések és cselek. Ezzel is hűen tükrözi a piaci élet mindennapjait.
Bagó Bertalan rendező szerint, a végére áll össze az egész történet. „Ez nem egy Csehov dráma, hanem Bereményi Géza. Én emlékszek a régi piacokra, ma már ezt a szerepet a kínai piac vette át. Ám az olyan magyar piac, mint a Teleki téri piac a fabúdéival visszahozza ezt a miliőt. Ez a világ nem ad menedéket. Az emberek próbálnak itt megélni. Ezt a kuszaságot jelképezi a deszka díszlet is” – nyilatkozta Bagó Bertalan.
A főhőst alakító Tóth Tibor megjegyezte, nagyon érdekes a darab családi története, a viszonyok, melyre a történet hat. „Ez nem egy hétköznapi család. Monorinak nincs jó viszonya a feleségével, ennek ellenére nagyon szeretik egymást. A kislányukat megszöktetik. Bizonyára másképp játszottam volna ezt a szerepet négy-öt évvel ezelőtt, amikor még nem voltak gyerekeim, most van két kicsi gyerekem. Akkor rutinszerűen, most viszont már az érzelmek is közrejátszanak” – nyilatkozta Tóth.
Monori szerepében Tóth Tibort láthatja a közönség, további főbb szereplők: Holocsy Krisztina, Bandor Éva, Tar Renáta, Fabó Tibor és Szabó Viktor. Bereményi Géza művét Bagó Bertalan rendezi, a premier 2014. február 21-én, 19 órakor lesz.

PP, Felvidék.ma

44236 144236 344236 2

{iarelatednews articleid=”43305″}