43932 1

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa a napokban nevelőkoncerteket adott dunaszerdahelyi magyar oktatási intézmények diákjainak. Portálunk értesülései szerint, a Szabó Gyula Alapiskola, a Vámbéry Ármin Gimnázium valamint a Szabó Gyula 21. Szakközépiskola és Magángimnázium tanulói előtt léptek fel. Mintegy 1370 tanuló mélyülhetett el a Vass Lajos tanító kórus színvonalas zenei előadásában, melyet Józsa Mónika és Tóth Árpád karnagyok vezényeltek.
„A hangversenyek tulajdonképpen interaktív előadások voltak a dunaszerdahelyi tanulók bevonásával.
A diákok számára összeállított kórusmuzsika gyöngyszemeit mutatta be a műsor” – nyilatkozta portálunknak Hecht Anna, a kórus elnöke. Tóth Árpád magyarországi vendégkarnagy sajátos, varázslatos stílusával hozzáfűznivalóival, magyarázatával felejthetetlenné tette a komolyzenét.
Játékos hangulat elvezetett a zene elfogadásához, élvezéséhez, elmélyüléséhez, jegyezte meg Molnár Ilona, a Szakközépiskola igazgatónője. A repertoárban többek között Kodály Zoltán, Szíjjártó Jenő, Kocsár Miklós művei szólaltak meg.
Józsa Mónika, a kórus vezetője elmondta, a csoport tagjai havonta egyszer találkoznak, ekkor gyakorolnak. Ezeket a közös együttléteket koncertekkel is kiegészítik. Az összetartó társaság az elmúlt évben több külföldi koncertfellépésük is volt. A 2013-as év elején Bécsben, majd Magyarországon is megfordultak. Mint Józsa Mónika megjegyezte, mindig koncertfüggő a repertoár.
Az idei évvel kapcsolatban a vezető kifejtette, 2014 tavasza a Kodály Napok jegyében zajlik. Emellett jelentős esztendő lesz az idei a kórustagok számára, meghívást kaptak egy amerikai hangversenykörútra. A kórus életében ez hatalmas lehetőség. A háromhetes körútra ősszel kerül megrendezésre.
Ám a kórus számára az idei év nemcsak tengerentúli vendégszereplés miatt eltérő az előzőektől, egy jubileumi ünnepséget is szerveznek a 2014-es esztendőben. „Kórusunk idén lesz ötven éves.
A jubileumi ünnepséget szeptember 20-ra tervezzük Révkomáromban. Ezen a napon szeretnénk a Vass Lajost ábrázoló mellszobrot is leleplezni. Emlékhangversenyt szervezünk a Duna Menti Múzeum Dísztermében” – tájékoztatott bennünket a kórus elnöke. Mint megtudtuk, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában egy tárlat nyílik, mely a kórus ötven évét mutatja be a nagyközönségnek.
Hecht Anna elmondta, a megalakulásuk óta 1996-ig a Csemadok Országos Tanácsa volt a fenntartójuk. A kilencvenes évek közepétől civilszervezetként működnek.  A bizonytalan anyagi és pályázati források ellenére szeretnék méltóképen megünnepelni a félévszázados jubileumot.   

Pásztor Péter, Felvidék.ma

 
43932 243932 3

{iarelatednews articleid=”30835,11630,9666″}