44072a

Az Európai Parlament Jogi Szakbizottsága (JURI) február 11-én elfogadott szakvéleményében megállapította: a Beneš-dekrétumok rendelkezései a mai napig a szlovák jogrend részét képezik, és ezért további vizsgálatukra van szükség. Ez az első uniós szintű jogi dokumentum, mely mindezt kimondja.

Az EP Petíciós Bizottsága (PETI) tavaly határozott úgy, hogy kikérik a Jogi Szakbizottság véleményét a Beneš-dekrétumok ügyében benyújtott petíciót illetően. Az EP Jogi Szakbizottsága hosszas vizsgálódás után készítette el a mai napon elfogadott szakvéleményét. A dokumentum fontos hivatkozási alapként szolgál. Bár nem minden pontja egyértelmű, de kritikus észrevételeket tesz a Beneš-dekrétumok kapcsán és kimondja: azok a mai napig a szlovák jogrend részét képezik, ezért további vizsgálatokra van szükség. 44072
Az indoklás szerint a korábbi tanulmányok nagyrészt a csehországi helyzetet elemezték, miközben nem foglalkoztak azzal a ténnyel, hogy a dekrétumok révén keletkezett jogi helyzetek jelenleg is bírósági és közigazgatási határozatok részét képezik, ennek megfelelően jelen vannak a szlovák jogrendben. A szakbizottság ülésén részt vett Jaroslav Paška, a Szlovák Nemzeti Párt EP-képviselője, aki megpróbálta levetetni a pontot a napirendről és meghiúsítani a szavazást, de nem járt sikerrel.
Mészáros Alajos (Magyar Közösség Pártja), a JURI Szakbizottság felvidéki tagja – aki személyesen sokat dolgozott a mai szakvélemény megszületése érdekében – üdvözölte a szavazás eredményét: „Jó érzés, hogy egy hosszan tartó munkát, amelynek keretében próbáltuk a Beneš-dekrétumokat az Európai Parlament talaján kritika alá venni, eredményesen zárhatunk le. Az elfogadott vélemény egy olyan jogi elemzésen alapuló dokumentum, amely irányt mutat számunkra a további feladatok elvégzéséhez és nem utolsósorban határozott üzenetet küld a szlovák fél számára.”
Szájer József, a néppárti frakció alelnöke, a JURI Szakbizottság tagja kiemelte: „A bizottság által elfogadott álláspont fontos állomás a Beneš-dekrétumok egyes rendelkezései ellen folytatott küzdelemben, hiszen ez az első uniós szintű jogi dokumentum, amely kimondja, hogy a témában részletes jogi vizsgálat szükséges. A magyarországi és határon túli magyar képviselők közösen tovább dolgoznak annak érdekében, hogy az ügyben fennálló vita mihamarabb lezáruljon.”
Bagó Zoltán fideszes európai parlamenti képviselő, a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban beadott petíció gondozója a döntés kapcsán kiemelte: „A Petíciós Bizottság egyértelmű választ kapott: mivel a Beneš-dekrétumok rendelkezései a mai napig a szlovák jogrend részét képezik, ezért további vizsgálatukra van szükség. A labda tehát újból a szlovák közigazgatás térfelén pattog. Szlovákiának mint EU-tagállamnak kötelessége a jogi ellentmondást feloldani és a diszkriminatív részeket a szlovák jogrendből eltávolítani.”
„Ez az eredmény nem születhetett volna meg a hatékony, határon átnyúló magyar-magyar együttműködés nélkül, amelyre a jövőben is szükségünk lesz” – tették hozzá végezetül a képviselők.

Felvidék.ma
Fotó: archív
{iarelatednews articleid=”39841,38602,38557″}