fico-robert15

Robert Fico szlovák kormányfő köztársaságielnök- jelöltségének fő indítéka Szlovákia stabilitásának és az ország társadalmi harmóniájának megtartása volt, mivel egy kormányellenes köztársasági elnök ezt megbonthatná. Írja a Mladá fronta DNES cseh napilap, amely exkluzív interjút készített Robert Fico kormányfővel. Fico szerint Szlovákia jelenleg nem engedhet meg magának olyan különböző kísérleteket, hogy olyan ember legyen az államfő, aki automatikusan konfliktusba kerülne a kormánnyal. „A többi jelölt kijelentéseit hallgatva gyakorlatilag mindegyikük egyfajta hatékony kormány elleni ellenkormányzásról beszél. Jól tudom, hogy a köztársasági elnök jogköreivel ez lehetetlen, de ezek a jelöltek azt jelzik ezzel, hogy politikailag a kormánnyal ellenkező oldalon állnának. Ez nagy feszültségeket és instabilitást okozhatna” – fogalmazott a kormányfő.
Fico azt nyilatkozta, mivel jók a tapasztalatai a három legfőbb közjogi méltóság együttműködését illetően, ahol Ivan Gašparovič jelenlegi köztársasági elnök értékrendszere is közel áll az övékéhez, úgy döntött, felajánlja eddigi tapasztalatait, nemzetközi kapcsolatait és képességeit a széles politikai párbeszéd vezetésére Szlovákiában – írja a lap.
A lap kérdésére, miszerint elegendőek lesznek-e számára a köztársasági elnök korlátozott jogkörei, Fico úgy válaszolt, „amennyiben a meglévő jogkörök tapasztalt politikus kezébe kerülnek, akkor a köztársasági elnökből meghatározó szereplő válhat, a szó pozitív és negatív értelmében is”. „Ha összehasonlítjuk a kormányfő és a köztársasági elnök helyzetét, való igaz, hogy a kormányfő helyzete erősebb. Ám a köztársasági elnök jelentős politikai szerepet játszhat, mivel kormányfőkét az ember természetes módon megosztja a társadalmat, de államfőként összefoghatja azt. Ez az, ami engem érdekel” – jelentette ki Fico a cseh napilapnak.
Robert Fico a beszélgetés során kiemelte a szlovák és a magyar kormányfő közti
jelenlegi „korrekt kapcsolatokat” is. „2012-ben, a második kormányom megalakulása után azt mondtuk Orbán Viktorral, hogy a vitatható történelmi kérdéseket meghagyjuk az illetékes bizottságoknak és a történészeknek, és csak az építő jellegű projektekkel foglalkozunk – a hidak építésével vagy az energetikai projektekkel. És ez működik. A légkör rendkívül barátságos, amit én nagyra értékelek. Két szomszédos állam vagyunk, akiknek együtt kell működniük” – fogalmazott Robert Fico kiemelve a szlovák pártok és a szlovákiai magyarokat képviselő pártok közti együttműködést is.
Robert Fico az interjúban beszélt a szlovákiai romák rossz helyzetéről is. A kormányfő úgy véli, elsősorban azonban a romák felelősek ezért. „A felelősség maguké a romáké, de az államé is. Tény, hogy ha valaki szegény, és nehéz szociális helyzetben van, az még nem jelenti azt, hogy társadalomellenes módon kell viselkednie és állatként kell élnie” – fogalmazott Fico. Hangsúlyozta továbbá, hogy a romáknak a jogaik mellett kötelességeik is vannak, amelyeket teljesíteniük kell. „Hajlandók vagyunk alkalmazni a pozitív diszkrimináció politikáját, mivel ezeknek az embereknek segítségre van szükségük, de szükség van valamiféle visszajelzésre is. Nem csak úgy van, hogy adjatok, adjatok, de a másik oldalról semmi sem érkezik” – jegyezte meg Fico.
A kormányfő szerint ennek a kérdésnek európai megoldást kell keresni. Mégpedig nem konferenciák formájában. Olyan téma ez, amelynek a megoldását Európának anyagilag is segítenie kellene, mivel hatalmas problémáról van szó. „Meg kell érteni a többi embert is, akik nagyon alacsony bérért dolgoznak, és azt kérdezik, miért nekünk kell segítenünk azokon, akik nem akarnak dolgozni” – jelentette ki a cseh napilapnak Robert Fico, aki pozitív előrelépésként konstatálta a közmunkát érintő januári változásokat is.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39880,33855″}