44257

A Fölszállott a páva népzenei, néptáncos tehetségkutató verseny hetedik válogató filmjében Szigetköz, Csallóköz, Zoboralja, Matyó és Palócföld kultúrája szerepelt. Az egyedüli felvidéki továbbjutó Benko Fruzsina Borbála.

Fruzsina már a tavalyi verseny sikeres versenyzője is volt. A felvidéki kis falucskából, Gömörsídről érkezett. A népzenébe beleszületett, hiszen a szülei is a hagyományőrzők útját járják, édesanyja néptáncos volt, édesapja népzenész, nagybőgőn játszott. Elárulta, hogy a barátja is néptáncos, akivel egy viseletes bálon ismerkedett meg Szepsiben. Az egyetemet idén kezdte Miskolcon, egészségügyi karon. Ezúttal is palóc népdalokkal jelentkezett.
„Mindkét alkalommal nagy örömet jelentett, hogy adásba kerültem, bár nem ez volt a legfőbb cél. Számomra a legnagyobb élményt az ismerősökkel való találkozás jelentette és jelenti. A legfontosabb nyeremény az, hogy jó emberek között lehetek, akik ugyanazt vallják, mint jómagam és ők is szívből, szeretettel teszik azt, amit – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Benko Fruzsina, aki jelölve van a Harmónia díjra A legjobb fiatal énekes, A legjobb énekes vagy hangszeres muzsikus díja (népművészet) kategóriákban is.

A Páva zsűri tagjai 2014-ben Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta, Kossuth-díjas énekes, Sebő Ferenc, Kossuth-díjas zenész, a zsűri elnöke, továbbá Agócs Gergely, néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin Néptáncszövetség elnöke.
Agócs Gergely a zsűri tagja értékelésében elmondta, hogy Fruzsina előadásába láthattuk a magabiztosságot, a pontosságot, a precízséget, s a népdal jellemzőit át is tudta adni a közönségnek.
A mezőkövesdi Matyó Néptáncegyüttest, Nyiri Gábor táncost a Parapács zenekar kísérte.
Bemutatkoztak továbbá a felvidéki Buzitáról és Nagykérről a citerások is. A Buzitai Citerazenekar öt fiatal lányból állt össze, felvidéki dudásdalokat adtak elő, s maguk is dalra fakadtak.
A Nagykéri Citerazenekar már tizenöt éve citeráznak, mint mondják hobbi szinten, zeneszeretetből. Egy bőgős is kíséri őket. Bácskai dalokból mutattak be egy zenekari ugróst, verbunkot és egy csárdást. Elárulták, hogy Szabó József magyarországi vendégtanárként jár hozzájuk a próbákra.
A füleki versenyző, Brusznyai Erik gömöri botolót mutatott be. Elmondta, hogy az állattartás még mindig közel áll hozzájuk, hiszen juhokat tartanak, s a juhok mellett tanult meg botolni is. Bemutatta a pásztorok jellegzetes viseletét is.
Egy szlovák nevező Kassáról, Peter Vajda szintén gömöri botolót táncolt. Elmondta, hogy nagyon szívesen járja ezeket a táncokat, s jól érzi magát bennük.
Agócs Gergely elmondta, történelmi pillanatnak nevezte, amikor is a magyarországi táncház-mozgalom formájára kialakult már a szlovák táncház-mozgalom, s egyszer csak megjelent a magyar vérkeringésben.
A szlovák versenyző elmondta, nem tesz különbséget a nemzetek között, s példaképének tekinti a magyar hagyományőrzőket.
„Hatalmas eredmény, hogy a táncházakon keresztül kialakult a szlovák értelmiségben egy olyan réteg, amelyik pozitívan tekint a magyarokra és Magyarországra, s ennek egy lenyomatát üdvözölhettük most itt a Pávában” – tette hozzá Agócs.

A Fölszállott a páva népzenei, néptáncos tehetségkutató versenyt az MTVA és a Hagyományok Háza április elején másodszor hirdette meg 16 és 35 év közötti fiataloknak, négy kategóriában. A felhívásra 291 formáció nevezett be. A legnépszerűbb az énekes szólista kategória volt, erre 114 nevezés érkezett. A vetélkedőben emellett 42 táncos szólista, 28 táncospár és 51 néptáncegyüttes, továbbá 26 zenekar, 24 hangszeres szólista és 6 énekegyüttes méri össze tudását.
Összesen 48 produkció jut tovább, jövő héten még lesz egy területi válogató.
A válogatókról továbbjutó versenyzőkért, köztük az egyetlen felvidéki versenyzőéért, Benko Fruzsináért a Duna televízió által 2014 márciusa és áprilisa folyamán, teljes terjedelemben sugárzott fordulókban (elődöntők, középdöntők, döntő) szoríthatunk majd.
Az élő adások március 8-tól indulnak.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44155,41623,38867″}