440011

Több százan gyűltek össze az Alagi Tréningközpontban a Kincsem Park által szervezett búcsúztatáson, hogy elköszönjenek Overdose-tól, aki a dióspusztai Bábolnai Nemzeti Ménesben fedezőménként folytatja pályafutását.
A hírek szerint a Bábolnai Nemzeti Ménes egy évre szerződtette a magyar csodalovat, aki fedezőménként is “megéri” a pénzét. Tíz kancát (a Nemzeti Ménesből) ugyan ingyenesen fedez, a továbbiakban azonban egy magyar tulajdonosnak akár egymillió forintot is ki kell fizetnie a fedeztetésért. Az összeg a kanca képességeitől is függ, egy nagyon jó, különleges adottságú kanca esetében 30-tól egészen 90 százalékig kedvezményt tudnak adni” – nyilatkozta Mikóczy Zoltán. A ló tulajdonosa hozzátette: Overdose a tervek szerint egy év alatt negyven kancát fedez majd, ügyelnek arra, hogy fokozatosan építsék fel karrierjét. Az utódok legközelebb három-négy év múlva állhatnak majd rajthoz.
A most kilencéves Overdose, akit sokan Kincsemhez, a magyar csodalóhoz hasonlítottak, kétévesként kezdett el versenyezni. 2006 novemberében Angliában, a híres newmarketi árverésen talált rá gazdája, aki a mérsékelt licitálás során egyedül tett komolyabb ajánlatot. A külsőre szinte jelentéktelennek tűnő lovat mindössze nyolcszázezer forintért, körülbelül 3000 euróért vásárolta meg. Ma ennek több ezerszeresét éri. Overdose 2007 és 2010 között sorozatban tizennégy győzelmet aratott. 2011-ben – kisebb-nagyobb sérülések után – valódi világsztárként vonult vissza a lóversenypályáktól. Nevét a tulajdonos Lilla nevű lányának köszönheti, jelentése „túladagolás”.

Felvidék.ma
Fotó: PannoniaOverdose.hu
{iarelatednews articleid=”42707,42847,42662,41696,41400,39135,38133″}