43976aa

A peredi születésű Takács Noémi, BülBüls kilenc éve énekel, ebből hat évig autodidakta módon tanult. A Dal felvidéki versenyzője 2010 óta az Érsekújvári Rockszínpad tagja. Jelenleg a Kőbányai Zenei Stúdió harmadéves hallgatója, a Budapest Voices és a BülBüls énekese. A Dal február 8-i elődöntőjében Minden mosoly című dalával indul. A fiatal énekesnővel beszélgettünk.

– Hogy érzed magad A Dal csapatában, mint versenyző?
– Jól. Eddig jók a tapasztalataim is. Nagyon kedvesek az emberek, segítőkészek a munkatársak. Egyértelműen jól érzem magam.
– Milyen volt a szerdai próba?
– Szerintem jól sikerült. Egy kicsit féltem, hogy majd hogy lesz, miként lesz, izgatott is voltam, de igazából most úgy érzem, hogy jól sikerült és várom a szombatot.
– Egészen kezdő azért nem vagy a színpadon, a tévékamerákat megszokhattad már, mégis, ahogy mondod, izgatott voltál.
– Igen, van tapasztalatom, de mégis. Tavaly ugyanitt vokáloztam Kálay-Saunders Andrásnak, de szólistaként most vagyok először a tévében, egyedül.
– Pered mit jelent a számodra?
– Nagyon sokat. Ott születtem, ott laknak a szüleim, illetve ott lakik a családom, ott vannak a barátaim. Egyszóval Pered nekem nagyon sokat jelent.
– Legutóbb mikor jártál arrafelé?
– Most a hétvégén voltam otthon.
– Ott vagy otthon és itt vagy itthon, Budapesten?
– Pered az otthonom. Persze, most többet tartózkodom Budapesten, de mégiscsak ott születtem, ott nőttem fel. Hazahúznak az emlékek, az emberek, de nagyon jól érzem magam Budapesten is. Szeretek itt is lenni. Most ilyen kétlaki vagyok. Itt is, ott is.
– Hogy jársz haza, kocsival?
– Nem, vonattal járok. Illetve fele-fele: vonattal utazom Komáromba és anyuék átjönnek értem kocsival.
– Tagja vagy a Rockszínpadnak is. Milyen a kapcsolatod ezzel az érsekújvári csapattal?
– A kapcsolat ugyan megvan, de mostanában ritkán tudok szerepelni az új darabokban. Budapestről nem tudok próbákra járni. Legutóbb a nyáron Esztergomban szerepeltem velük.
– A Kőbányai Zenei Stúdióban csak éneket tanulsz, vagy mellé valami hangszert is?
– Ének szakon vagyok csak, hangszert nem tanulok. Nagyjából a könnyűzene összes válfaját tanuljuk, de főként jazzt. Aztán popzenét, bluest, rockot, szóval mindent, de én főként jazzt. Ez áll a legközelebb hozzám.
– Példaképed van?
– Fúúúú, van. Több is van, de most a legnagyobb kedvencem Shirley Horn. Csodálatos balladaénekes volt – és billentyűs. Ő most nagyon inspirál engem.
– A szombattól mit vársz?
– Mit várok? Fúúú, ez nagyon nehéz kérdés. Eddig úgy álltam hozzá, hogy nem várok semmit. Most viszont, így, az első próba után azt érzem, hogy várom a szombatot és örülnék, ha továbbjutnánk. Ha nem sikerül mégsem, akkor sem történik semmi. De most úgy érzem, hogy örülnék, ha továbbjutnánk és… várom a szombatot, kíváncsi vagyok a közönség reakciójára.
– Hogy érzed, mennyire vagy biztos abban, hogy sikerül a továbbjutás?
– Igazából semmiben sem vagyok biztos. Én csak remélni tudok dolgokat, de biztosnak lenni nem tudok. Nem tudom, szerintem ezt nem lehet kiszámítani, hogy a közönségnek éppen mi tetszik és mi nem. Ez sok mindenen múlik, nem tudom, fogalmam sincs, hogy mi lesz a szombatnak a kimenetele.
– Mit üzensz a felvidéki magyaroknak, a peredieknek, az ismerősöknek, barátoknak?
– Hát, azt üzenem, hogyha lehet ilyet kérni, akkor… akkor nézzenek meg minket szombaton A Dalban és ha esetleg tetszettünk, akkor… akkor szavazzanak. De az is hatalmas segítség nekünk így, lelkiekben, hogyha megosztják a dalainkat, posztolják a videóinkat, vagy akár csak ha egy olyan üzenetet küldenek nekünk, hogy tetszettünk. A pozitív visszajelzéseknek mindig örülünk.

43976aA továbbjutásban sokat segíthetnek az otthoniak. A Dal 2014 első elődöntőjére – közel 30 országból – több mint 64000 érvényes szavazat érkezett, mely a 2013-as Dal döntőjére befutottaknak több mint a duplája. Noémi csak nagyon halkan, szinte félénken kérte, hogy ha tetszett, akkor szavazzanak és azt a szót, hogy rám, vagy ránk, ki se mondta.
Demeter Géza, a Bülbüls alapítója elmondta, hogy most pénteken, február 4-én jelenik meg digitális formátumban a BülBüls négy dalos bemutatkozó kislemeze és elérhető lesz Magyarország összes ismert zenei áruházának weboldalán. A jövő héttől pedig a külföldi oldalakról is letölthető lesz. Az eddig a rádiókból ismert két dal (Csillageső, Minden mosoly) mellett két új szerzemény szerepel az EP-n, az egyik a Volt már, a másik a Rendbe tettem című. Hajrá, BülBüls!
A versenydal unplugged verzióját hallgassa meg: ITT<<<.
(A képek kattintással nagyíthatók!)

Dormán László/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43879″}