visegradi-negyek02

A visegrádi négyek belügy- minisztériumainak magas szintű találkozóját szervezték meg Budapesten február 12-én. Értesüléseink szerint a találkozón az ukrajnai helyzet miatt kapcsolattartói hálózat felállításáról határoztak a V4-ek belügyminisztériumainak képviselői. Az MTI-nek küldött közleményben azzal indokolják a hálózat felállítását, hogy amennyiben a helyzet szükségessé teszi, akár napi szinten is folytatni tudják a szoros és hatékony együttműködést.
Mint a Felvidék.ma is megírta, január 29-én  budapesti munkavacsora keretén belül a V4-ek miniszterelnökei tárgyalták már az ukrajnai helyzetről. Közös nyilatkozatot is elfogadtak, mely tartalmazta a négy állam javaslatait. E nyilatkozat értelmében találkoztak a belügyminisztériumok magas szintű képviselői, áttekintve az aktuális helyzetet.
A szerdai találkozón megpróbálták felmérni a krízis lehetséges hatásait a visegrádi országok szempontjából. Emellett megvitatták a lehetséges közös lépéseket is. A magyarországi Belügy Minisztérium közlése szerint, hogy ha az Ukrajnai helyzet eszkalálódik, a visegrádi országok belügyminiszterei soron kívül tárgyalni fognak a szükséges további lépésekről.
Mint ismeretes Orbán Viktor a január 29-i miniszterelnöki találkozót követően az ukrán helyzet miatt operatív törzs létrehozására szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert.  

MTI nyomán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43888,43822,43763,41901″}