44283

Az ellenzék nem fogadja el a Smer-SD elnökének, Robert Fico köztársaságielnök-jelöltnek a közös alkotmánymódosításra vonatkozó ajánlatát.

Robert Fico kormányfő múlt hét vasárnapján azzal állt elő, hogy a család és a házasság definícióján kívül a Smer által ismertetett igazságszolgáltatást érintő változtatások is kerüljenek be a szlovák alkotmányba. Ján Figeľ, a KDH elnöke azonban úgy nyilatkozott, ilyen „csereüzletbe” nem mennek bele.
„Mi nem üzletelünk, a konstruktív tárgyalást tartjuk felelősségteljes megoldásnak” – jelentette ki Figeľ a parlament épületében tartott sajtótájékoztatóján. A kereszténydemokraták elnöke nem látja okát annak, hogy a házasság, mint a férfi és a nő közti egyedi kötelék fogalmának rögzítése miért ne kaphatna szélesebb támogatást a parlamentben. „Az indítványt annyian aláírták, hogy ha a Smer szándékosan nem hátráltatja a folyamatot, első olvasatban minimális határozatképesség esetén már csak az aláírások alapján is keresztülmehet.”
A Smer-SD alkotmánymódosítással különválasztaná a Legfelső Bíróság és a Bírói Tanács elnökének tisztségét, és feltételül szabná a bírák felülvizsgálatát. Figeľ a sajtótájékoztatón említést tett a Smer által tervezett változtatásokkal kapcsolatos álláspontjukról is. Véleményük szerint ellentmondásos a bírói tanácsi elnöki poszt létrehozásának javasolt módja, és problémát jelent az indítványozott bírói felülvizsgálatok visszamenőlegessége is.
Az ellenzék közös indítványát a házasság alkotmányos megerősítésére 13 kereszténydemokrata, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek 14 képviselője közül 9, a Most-Híd 13 képviselője közül szintén 9, az SDKÚ-DS 8 képviselője közül 6 és 3 független képviselő írta alá. A Smerrel közös alkotmánymódosítást az OĽaNO frakcióvezetője, Richard Vašečka is elutasította, egyúttal kijelentette, hogy a javaslatot az esetleges parlamenti megtárgyalása során támogatnák, de a hagyományos család fogalmának alkotmányos megerősítésével kapcsolatban mozgalma szerint népszavazást kellene kiírni.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44254,44069,43601″}