44352

A Márai Sándor Alapiskola kisdiákjai február 25-én a Kuttyomfitty társulat „Az elátkozott cipellők„ című gyermekelőadásán vettek részt a Thália színházban.

A Grimm testvérek ismert meséje ihlette meg az apácaszakállasi művészházaspárt – Dobsa Fodor Mónikát és Dobsa Tamást, a népművészet mestereit – amiből élvezetes előadás kerekedett.
Élt egyszer egy király, annak volt egy szépséges leánya, aki minden reggelre széttáncolta a cipellőit. Az öreg uralkodó akárhogy törte is a fejét, nem értette az esetet, hisz minden este bezárta lánya szobájának ajtaját. Kihirdette ezért, hogy aki három nap és három éjjel megfejti a rejtélyt, neki adja a királykisasszony kezét, s ahogy lenni szokott, vele fele királyságát.
Jankó, a suszterinas is hallotta a csudálatos történetet, s elhatározta, hogy szerencsét próbál. A palotába menet találkozott egy öregasszonnyal, aki elmondta, hogy a királykisasszonyt Tancika, a tánc ördöge táncoltatja meg minden éjjel, de azt is elárulta, hogyan győzheti le a gonosz ördögöt.
Az interaktív előadás elején kiderül, hogy a mesén kívül a népművészet más csodálatos elemei, a néptánc és a népdal is főszereplői lesznek a történetnek. Szép sorjában csodálatosabbnál csodálatosabb kalotaszegi, kalocsai és csallóközi viseletek tűntek fel, s ezzel karöltve elhangoztak ezen tájak szépséges népdalai is. A művészek a színpadi játékba izgalmas bábfigurákat is felsorakoztattak, ami fordulatosabbá tette a cselekményt.
A fergeteges táncos-dalos mesében a gyerekek végigizgulhatták Jankó párviadalát Tancikával, s együtt örülhettek a boldog végkifejlettnek, miként a suszterinas legyőzi az ördögöt. 
A gyerekek figyelemmel követték a fordulatos előadást, és aktívan be is kapcsolódtak a játékba. A mesevégén megcsodálhatták az ötletes színfalakat és a bábokat. Az élvezetes előadást nagy élményt nyújtott a gyerekeknek, amit még sokáig emlegettek.

TM, Felvidék.ma