44642

Mint ahogyan arról korábban már hírt adtunk, a magyarországi Országos Alapellátási Intézet idén is meghirdette a népszerű Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázatot, melynek célja, hogy növelje az anyaországi és a határon túli háziorvosok, nővérek megbecsülését.

A díjat tíz-tíz magyarországi és határon túli háziorvos nyerheti el munkatársaival együtt a paciensek, a tisztiorvosi szolgáltatok és önkormányzatok, a civil szervezetek, kórházi osztályok és szakorvosok javaslata alapján.
A paciensek március 10-ig küldhették be jelölésüket háziorvosukra, a pályázatra eljuttatott rövid leveleikben megírhatták az orvos és nővér szaktudásáról, empátiájáról, valamint a jó orvos-beteg kapcsolatról, a bizalomról vagy a küzdelmes gyógyulásról szóló történeteiket. Nem a stílust, nem a műfaji bravúrt díjazzák, hanem a történetet és a praxist – hangsúlyozták a szervezők.
Annak érdekében, hogy a rangos szakmai elismerés díjazottjai között idén is legyen felvidéki orvos, arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy szavazzanak az első körből továbbjutó dr. Mátéffy Izabellára. A pozsonyi geronto-pszichológus, aki többek között a Kossuth-díjas felvidéki író, Dobos László orvosa, népszerű páciensei körében és bíznak benne. „Következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy betegeivel az anyanyelvükön beszéljen, minden találkozásunk megkönnyebbülést, vigaszt, és a megoldás lehetőségét jelenti számunkra” – fogalmaz ajánlólevelében Dobos Lászlóné az Alzheimer-kórban szenvedő férje szakorvosáról.
Dr. Mátéffy Izabellára március 16-30 között lehet elektronikusan szavazni ezen az oldalon, ahol a “Jelöltek határon túl” oszlopban kell megkeresni Mátéffy Izabella doktornő nevét, és a neve melletti piros keresztre kell kattintani. Egy nap egy IP címről (négyóránkénti elosztásban) legfeljebb nyolc szavazat érkezhet, de semmi akadálya, hogy valaki ezt mindennap megismételje. Szerkesztőségünk tagjai így fognak tenni. (Ha valaki egyszer szavazott, akkor a piros kereszt helyett tiltótábla jelenik meg, ez négyóránként keresztre változik.)
A Felvidék.ma úgy vélekedik, hogy Mátéffy Izabella sokéves szakorvosi tapasztalattal a háta mögött Kárpát-medence legjobb orvosai közé tartozik. Pogány Erzsébet, portálunk igazgatója ajánlásában úgy fogalmazott: “Dobos László 1968-69-ben a szlovák kormányban a nemzetiségeket felügyelő tárca nélküli miniszter volt, ezt torolta meg a hatalom, amikor 1990-ig letiltották műveinek közlését. A fordulat után az Együttélés politikai mozgalom színeiben parlamenti képviselő lett, a Magyarok Világszövetségében Csoóri Sándor elnök helyettese, Pozsonyban könyvkiadót működtetett, azaz sokoldalúan építette a felvidéki magyar közösséget.
Az elhallgattatás éveinek kínjával mérhető az állapot, amikor hirtelen azt vettük észre, hogy közszereplései során már nem ura gondolatainak. Kétségbeejtőnek, kilátástalannak tűnt a helyzet, amíg nem került Mátéffy Izabella doktornő kezelésébe. A doktornő, ismerve szellemi nagyságát, különös érzékenységgel fordult a beteg és családja felé. Az íróhoz végre anyanyelvén szólt a szakember, az emberséges orvos, és a beteg csodálatosan megnyílt neki, szívébe fogadta.! A beteget ápoló feleség, Éva asszony részére is mentsvárat jelent a magyar doktornő, aki őt is ellátja jó tanáccsal, nem takarékoskodik a biztató szavakkal.
Mi pedig, akik Dobos László tisztelői vagyunk, őszinte hálával mondunk köszönetet azért, hogy a körülményekhez képest élhető életet teremtett körülötte. A doktornő mindennapi munkája mellett egyébként szintén bekapcsolódik a közéletbe, a pozsonyi magyaroknak gyakran tart felvilágosító előadásokat az időskori problémák kezeléséről. Ezért szeretném, ha tudná, szerintem a Kárpát-medence legjobb orvosai közé tartozik”, írta Pogány Erzsébet az ajánlásában.
A legutóbbi megmérettetésen a Dunaszerdahelyen működő fiatal szakorvos, Dr. Egyenes-Pörsök Henrik is részese lehetett a rangos elismerésnek.
Most szavazzunk a pozsonyi dr. Mátéffy Izabelléra.

Szavazzon Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat hivatalos oldalán: ITT>>>

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43446,37993,37915,36627″}