44820

Az elmúlt 20 évben folyamatosan a kisebbik rossz mellé álltunk – nyilatkozta az MKP vezetése, amely a választókra bízza a köztársaságielnök-jelölttel kapcsolatos döntést március 29-én, szombati elnökválasztáson – közölte Berényi József, az MKP elnöke és Bárdos Gyula volt köztársaságielnök-jelölt.

“A Magyar Közösség Pártja tevékenységének fő célja a magyarság drámai fogyásának megállítása (110 ezerrel csökkent a szlovákiai magyarok száma az elmúlt 20 év alatt), és Dél-Szlovákia felzárkóztatása. Minden döntésünket és kijelentésünket ezen két célnak rendeljük alá. Nincs ez másképp most sem, a 2014. március 29-én, szombaton esedékes elnökválasztás kapcsán.
Az MKP örömmel állapítja meg, hogy az éppen befejeződő elnökválasztási kampányban az ún. „magyar kártya” jóval kisebb mértékben jelent meg, mint a korábbi politikai megmérettetések során.
Meggyőződésünk, hogy ez annak is köszönhető, hogy az első fordulóban volt elnökjelöltünk, illetve a második forduló előtt nem nyilvánítottuk ki támogatásunkat feltételek nélkül.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján Robert Ficót nem támogatjuk. Ugyanakkor minden köztársasági elnökjelölttől, Andrej Kiskától is elvártuk, hogy már a kampány során nyilatkozzon egyértelműen, vállaljon aktív szerepet a szlovákiai magyarságot sújtó negatív folyamatok és jelenségek ellensúlyozásában, leállításában, illetve megfordításában.
Az általános közhelyek hangoztatása rajtunk nem segít, ennél többet kell nyújtania annak a magát demokratának tartó jelöltnek, aki számít támogatásunkra. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy Andrej Kiska az általunk felvázolt lehetőségekkel nem élt, nem kívánt meggyőzni bennünket.
Kijelentjük, hogy a magyarság 110 ezres fogyása azért is következett be, mert az elmúlt 20 évben folyamatosan a kisebbik rossz mellé álltunk világos feltételek és elvárások megfogalmazása nélkül. Ennek legkézenfekvőbb példája a 2004-es választások során Ivan Gašparovič jelöltségének támogatása volt Vladimír Mečiarral szemben. Ennek a döntésnek negatív következményeit tíz éven át mindnyájan megszenvedtük.
A Magyar Közösség Pártja már nem akarja ezt az utat járni. Ezért az MKP a választókra bízza a köztársaságielnök-jelölttel kapcsolatos döntést” – közölte a sajtónyilatkozatban Berényi József, az MKP elnöke és Bárdos Gyula volt köztársaságielnök-jelölt.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44755,44792,44691,44674,44630″}