44782 1

Mélyen tisztelt Bohus Mariska kisasszonynak, őnagysága Peer Katica úrhölgynek, szépreményű úrleányoknak címzett, az 1880–90-es évekből származó, csipkézett szegélyű és falemezre égetett képeslapokkal indul Bugár Sándor–Nagy Attila közelmúltban megjelent, nagystílű képeskönyve, hogy végigkalauzoljon bennünket az egykori magyar királyságbeli városkán, Dunaszerdahelyen: 1897-től 1958-ig, korabeli képeslapok invitálásával. Az út, amelyen megadatik végigsétálnunk, egyrészt megragadó és kedves, másrészt kacskaringós és tekervényes: hű képe a 20. századnak, a szegénység diszkrét bájának, egy elesettségében is megkapó világban s egyben a meg-megvillanó nemzeti türelmetlenségnek, a visszavágások értelmetlenségének is.
A képeslapgyűjtemény 135 anziksza beszédes szerkesztéssel négy korszakra tagolja a kisváros társadalmi, szociális és politikatörténetét: az 1897–1919 közötti (h)őskorra, bemutatva, hogy a hajdani Magyar Királyság csallóközi városkájának művészlapokon való megjelenése egybeesik a millenniumi időkben induló képeslapkiadással, melyeken – értelemszerűen – minden magyar nyelvű, beleértve a mezővároska különféle feliratait is. Majd következik a kétnyelvűség ideje 1920–1938 között, utána a Magyarországhoz történő visszacsatolásé (1938–1945), és újfent a Csehszlovákiához sorolásé (1945–1958), az eltávolított, lefestett feliratok ideje – például a járásbíróság vagy a vasútállomás homlokzatáról.
Mit mutatnak meg nekünk a könyv 60 évet átölelő, beszédes és árulkodó képeslapjai? Természetesen magát a – lelket is tükröző – külsőt, a városka „ruháját”: a katolikus Szent György-templomot, az evangélikus istenházát, a zsidó nagytemplomot-zsinagógát, a Talmud thóra épületét, a Városházát a gyógyszertárral, a Sárga és Fehér kastélyt, a Vermes-villát; a végleteket: a Hosszú utcából Széchenyi István, majd Sztálin utcává lett főutcát; a magyar, aztán magyar-szlovák, végül a kizárólag szlovák feliratú járásbíróságot és vasútállomást, gázlámpákkal és békebeli gőzmozdonyokkal; a Kaszinót, a Csallóköz-szerdahelyi takarékpénztárt, a katolikus és zsidó népiskolát, a magyar királyi adóhivatalt; a Teleki utcai nagytőzsdét, a burgonyalisztgyárat, a Sisi királynőről elnevezett Erzsébet-parkot; Nemesszeget háromszög homlokzatú házaival, az izraelita aggok menházát négynyelvű: magyar, német, szlovák, héber felirattal; a Csallóközi Hírlap könyvesboltját; na meg a rombolást, a háborús sebeket, a torzsalkodásokat – felvillanó és kihunyt reményekkel. És hát megismerjük a képeslapokról a városkát benépesítő embereket: kopottasan és előkelően, lovas kocsik sokaságával, hosszú ruhás kislányokkal, sapkás sihederekkel, kalapos férfiakkal, fehér és fekete kendős asszonyokkal, vasutasokkal, az első automobilokkal. S még egy „ajándék”: a könyv végén a régi képeslapok őrizte helyszíneket bemutató térkép található.
Aki átlapozza Bugár Sándor–Nagy Attila kétnyelvű, „fénnyel írt” kiadványát, igazi „archaikus élményben” fürödhet meg: gazdagító és tanulságos sétát tehet az eltűnt időben, a déd- és nagyapáink írta, kicsit útvesztős, kicsit dülöngélő, de mindig élni akaró történelemben.

Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41982,37403,28367″}