44511

Március 8-án rendezték meg a Duna liga harmadik fordulóját a pozsonyi Sólymok tornatermében.
A magyarországi csapatok ugyan nem tudtak részt venni ezen a fordulón, de az újonc osztrák egyesület részvételével nem maradt el a már megszokott „nemzetköziség”.
Pozsonyban öt csapat küzdött meg egymással, a gútaiak magabiztos teljesítményüknek köszönhetően, minden mérkőzést megnyerve győzedelmeskedtek, így a tabella élére álltak. A következő fordulót májusban Ausztriában rendezik.
Ugyancsak az egyesülettel kapcsolatos hír, hogy a gútai klub fiatal versenyzői március 9-én a Bazinban lezajlott cselgáncs diák olimpiász idei első fordulóján vettek részt.
“A gútai diákok ismételten bizonyosságot szereztek nagyszerű felkészülésükről, amit az elért eredmények is hűen tükröznek, hiszen 8 indulóból 7-en a dobogós helyen zártak” – értékelt Kárpáty Ernő, a gútai SK Judo vezetője.

A diákolimpiász eredményei:44511f44511g
1. hely Keszeli Róbert fi. diák 34 kg
1. hely Szabó Veronika id. diák 48 kg
1. hely Manyuš Kristóf fi. diák 30 kg
2. hely Szabó Margaréta mini diák 29 kg
2. hely Szépe Zsolt id. diák 73 kg
2. hely Tóth Miklós Levente id. diák 34 kg
2. hely Kulich Tibor id. diák 46 kg
4. hely Angyal Márk fi. diák 46 kg

Duna liga – a csallóközi együttes eredményei:
Gúta – Galgóc 5:0
Pontszerzők: Vajkai, Szabó, Kárpáty G., Kárpáty E., Urbán.
Gúta – Sokol Pozsony 4:1
Pontszerzőink: Vajkai, Szerdahelyi, Kárpáty E. Urbán.
Gúta – Galánta 5:0
Pontszerzőink: Vajkai, Szerdahelyi, Kárpáty G., Kárpáty E. , Urbán.
Gúta – Bad Pirawarth (Ausztria) 5:0
Pontszerzőink: Román, Szabó, Benyó, Kárpáty E., Urbán.

Csapattagok:
66 kg: Vajkai Károly, Román Sándor,
73 kg: Szabó Ákos és Szerdahelyi Soma,
81 kg: Fekete Ákos, Kárpáty Gergely, Benyó Viktor,
90 kg: Kárpáty Ernő,
+90 kg: Murányi Gábor és Urbán Gergő.
Élmezőny: 1. ŠK Kolárovo 8 pont, 2. Sokol Bratislava 6 pont, 3. Arkadia Galánta 4 pont.

44511a44511b44511c44511e44511d

Felvidék.ma