44839

Már hivatalos: rekordszámú jelölt száll harcba a Szlovákiában május 24-én sorra kerülő európai parlamenti választásokon, derült ki azután, hogy a Központi Választási Bizottság a héten ellenőrizte a választáson induló 29 párt listáját. A voksolás nem ilyen népszerű a választásra jogosultak között, az elemzők alacsony részvételre számítanak. Most először indul három olyan párt, amely elsősorban magyar szavazatokra számít.

Szlovákiában csaknem harmincszor annyian (333) szeretnének az európai parlamentbe kerülni, mint amennyi politikust (13) delegálhat Szlovákia. A Központi Választási Bizottság (KVB) 29 párt és 333 jelölt (ebből 80 nő) indulását regisztrálta. Ez valamennyi szlovákiai európai parlamenti választások adatait meghaladja: 2004-ben, az első szlovákiai uniós választáson még csak 17, öt évvel később pedig ennél eggyel több politikai tömörülés állított jelöltlistát.
A szlovákiai polgároknak viszont az eddigi tapasztalatok szerint az EP-választások iránti érdeklődése a legalacsonyabb az Európai Unióban. A legutóbbi, 2009-es választásokon a részvétel a 20 százalékot sem érte el.
A KVB a héten sorsolás útján megállapította azt is, hogy az egyes pártok, milyen sorszámmal vesznek majd részt az április 26-i voksoláson. A Magyar Közösség Pártja az utolsó, 29-es sorszámot kapta, Csáky Pál a magyar párt listavezetője ezzel kapcsolatban közösségi oldalán utalva a szállóige bölcsességére a következő bejegyzést tette közzé: „az utolsókból lesznek az …”
A Most-Híd vegyespártnak, amely a legutóbbi, az MVK ügynökség által közzétett felmérés szerint az ötszázalékos küszöb alatt maradna, a 14-es, az első választásán induló MKDSZ-nek pedig a 9-es sorszám jutott. A parlamenti pártok közül a Smeré a 3-as, a KDH-é a 2-es, a SaS-é a 21-es, az SDKÚ-é a 27-es, az Egyszerű embereké a 19-es rajtszám.
Az országot jelenleg az öt smeres, a két-két SDKÚ-s és KDH-s, valamint az egy-egy SNS-es és HZDS-s képviselő mellett két magyar politikus, Bauer Edit és Mészáros Alajos (mindketten MKP) képviseli. Utóbbi kettő és Peter Šťastný (SDKÚ) a következő ciklusban biztosan nem lesznek tagjai az európai parlamentnek, ők hárman ugyanis nincsenek a jelöltek között.
Az Európai Parlamenti választás május 24-én, szombaton lesz, melyen minden 18. életévét betöltő állampolgár részt vehet.

lm, Felvidék.ma
Fotó: aktuality.sk
{iarelatednews articleid=”44791,44682,44653,44734″}